Gyorsuló ütemben emelkedtek a fogyasztói árak Németországban szeptemberben

Gazdaság, 2018.10.12

Gyorsuló ütemben emelkedtek a fogyasztói árak Németországban szeptemberben a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közzétett végleges, az előzetessel megegyező adatsorának tanúsága szerint.

Szeptemberben, az egy évvel korábbihoz képest, 2,3 százalékkal - 2011 novembere óta a leggyorsabb tempóban - nőttek a fogyasztói árak, míg augusztushoz képest 0,4 százalékos volt a növekedés.

Augusztusban éves szinten 2,0 százalékkal, havi szinten pedig 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

A gyakran változó energia- és élelmiszerárakat nem tartalmazó maginfláció éves összevetésben 1,5 százalék volt, havi szinten pedig 0,1 százalékkal nőtt az év kilencedik hónapjában.

Az éves összevetésű infláció gyorsulásában az energiaárak játszották a főszerepet, az augusztusban mért 6,9 százalék után szeptemberben 7,7 százalékkal drágult az energia. A fűtőolaj ára 35,6 százalékkal, az üzemanyagoké pedig 13,0 százalékkal emelkedett. Az alkoholos italok és a dohányáru 3,4 százalékkal, az élelmiszerek és üdítőitalok 2,8 százalékkal, a háztartások lakhatási költségei (lakbér, víz, áram, gáz, fűtés) pedig 2,4 százalékkal drágultak.

Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) szeptemberben 2,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest, havi összevetésben pedig 0,4 százalékkal nőtt. Augusztusban az uniós harmonizált fogyasztói árindex éves összevetésben 2,0 százalékkal nőtt, havi szinten pedig stagnált.

Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájára. A friss adatsor alátámasztja az EKB monetáris politikájának fokozatos szigorítását célzó terv helyességét, így továbbra is valószínű, hogy az év végén kivezetik a gazdaságösztönző célú eszközvásárlási programot.

Az EKB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!