Heti makronaptár - Kevés adat jelenik meg a jövő héten

Gazdaság, 2018.06.10

Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, egyebek közt az áprilisi ipari termelés második becslését, valamint építőipari és turisztikai statisztikákat publikál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kedden jelenik meg a szálláshelyek vendégforgalmának áprilisi és első négyhavi alakulásáról szóló statisztika. Márciusban a külföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma 10,1, a belföldi vendégek által eltöltötteké 16,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, ennek eredményeként a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma 13,1 százalékkal nőtt. Az összes bruttó árbevétel 18,9 százalékkal 34,773 milliárd forintra, ezen belül a szállásdíj-bevétel 19,2 százalékkal 18,665 milliárd forintra emelkedett.

Szerdán az ipari termelés áprilisi részletes statisztikája mellett a mezőgazdasági termelői árak áprilisi alakulását is közli a KSH. A június 6-án kiadott első becslés szerint az ipari termelés volumene 7,8 százalékkal meghaladta áprilisban az egy évvel korábbit a márciusi 2,4 százalékos csökkenés után. A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a kibocsátás növekedése 2,9 százalékosra gyorsult az előző havi 1,9 százalékról. A kiigazított és a nyers adat közötti jelentős eltérést az okozza, hogy idén áprilisban kettővel több munkanap volt, mint 2017-ben. Az előző hónaphoz viszonyítva szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás áprilisban 0,2 százalékkal nőtt. Az év első négy hónapjában 3,8 százalékkal nagyobb volt a termelés, mint az előző év azonos időszakában.

Pénteken az építőipari termelés áprilisi teljesítményét publikálja a KSH. Márciusban az építőipari termelés volumene 1,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az első negyedévben 19,0 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye a januári 42,6 és a februári 26,4 százalékos emelkedés jóvoltából.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!