Hőség - Több ezren fürdőznek és horgásznak Vas megyében a nyári melegben

Gazdaság, 2018.08.07

A nagy nyári melegben naponta 5 ezren keresik fel a sárvári gyógyfürdőt és a horgászturizmus is egyre népszerűbb Vas megyében, nagyon sok család tölti szabadidejét a horgászvizek mellett.

Az elmúlt öt évben szinte megduplázódott, 5 ezerről 9 ezerre emelkedett a regisztrált horgászok száma Vas megyében és a gyermekhorgászok száma is jelentősen nőtt - mondta el az MTI-nek Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke.

A nyári melegben megtelnek a vendégházak, panziók, több százan érkeznek az ország minden részéből a Vas megyei szövetség horgászvizeire. A megyei szervezet horgászturisztikai fejlesztésekkel segíti, hogy a horgászok a családjukkal együtt látogassanak ki a vízpartra. A Terület- és településfejlesztési operatív program turizmusfejlesztési pályázatán elnyert közel 110 millió forint támogatásból 8 vízparton több ezer négyzetméter természet közeli horgászhelyet, partszakaszt újítottak meg - ismertette Puskás Norbert.

Kitért arra is, hogy a halállományt folyamatosan frissítik: a horgásztavakba 2-3 hetente 4-5 mázsa háromnyaras pontyot telepítenek. Idén összesen közel 40 ezer kilogramm ponty érkezett, a ragadozóhalakat és a keszeg-féléket ősszel, a lehűlő vizekbe helyezik majd ki.

Hozzátette: a vizek minősége jó, de a nagy hőség a horgásztavakban is komoly problémát okoz. Közel két hete tart a vizek melegedése, vannak olyan tavak, amelyek hőmérséklete elérte a 26-28 Celsius-fokot. A napokban néhány tóban elkezdődött az algásodás, ami hosszútávon nem kedvez a halaknak.

A Vas megyei szövetség közel 1400 hektáron tevékenykedik: 50 horgászvíz - 25 vasi és 4 zalai folyóvíz, valamint 19 vasi és 2 zalai állóvíz - halgazdálkodására jogosult.

A kiemelkedően meleg napokon a vasi fürdőhelyek is kedveltek. A sárvári gyógy- és wellnessfürdő vendégforgalma a hét utolsó napjaiban meghaladta a 6 ezret, a hétköznapokon 4000-5000 vendég keresi fel naponta a létesítményt - tájékoztatta az MTI-t Koós Melinda, a Sárvári Gyógyfürdő Kft. értékesítési igazgatója, hozzátéve, hogy a tavalyi forró nyári napokon is hasonló volt a vendégszám. Hozzátette: a hirtelen jött zápor, vagy néhány esős, borongós nap sem jelent problémát, hiszen a létesítmény óriási fedett résszel rendelkezik, ahol számos medence és csúszda várja a látogatókat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!