Illegális fémkereskedelem miatt bírságolt az adóhatóság

Gazdaság, 2014.10.20

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei tetten értek Abonyban egy fémfelvásárlót, aki illegális fémkereskedelem miatt több mint 10 millió forint bírságra számíthat.

A NAV honlapján hétfőn megjelent közlemény szerint a pénzügyőrök a rendőrséggel közösen ellenőriztek a Pest megyei városban, amikor meghallották, hogy a környéken hangosbemondóban fémhulladék felvásárlását hirdetik. A pénzügyőrök felkeresték a felvásárlót, aki egy személyautóval és utánfutóval járta a környéket. Amikor megállították épp egy családi ház tulajdonosától akarta megvenni a ház elé kirakott hulladékfémet.

A közlemény szerint az ellenőrzés közben kiderült, hogy a felvásárló 20 éve foglalkozik lomizással, és a fémtörvény hatálybalépése óta már több mint 45 tonna különféle fémhulladékot adott le a fémkereskedőknek. Az utánfutójában lévő 180 kilogramm háztartási fémhulladékot és a szállításra használt gépkocsit a pénzügyőrök lefoglalták.

Az illegális fémkereskedelmi tevékenység miatt a „vasazó” férfi több mint 10 millió forint bírságra számíthat. Általános esetben a hulladéktörvény alapján a lomizás lopásnak minősül, így ebben az esetben is a rendőrség vizsgálja a megtalált fémhulladék eredetét, és annak lezárása után teszik meg a szükséges intézkedéseket - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!