Innovációs témájú pályázatokat díjazott a Közbeszerzési Hatóság

Gazdaság, 2019.12.13

Átadták a Közbeszerzési Nívódíj és Közbeszerzési Kiválósági Díj elismeréseket, amelyekre az idén innovációs témakörben pályázhattak a közbeszerzési szereplők, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók és felsőoktatási intézmények hallgatói - közölte a díjakat alapító Közbeszerzési Hatóság pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a díjak odaítélésével a Közbeszerzési Hatóság célja, hogy színvonalas, innovációs szempontokra is hangsúlyt fektető teljesítmények kerüljenek a szakmai figyelem középpontjába.

A díjakat Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke és Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektor adta át.

Rigó Csaba Balázs a közlemény szerint elmondta: az idei pályázatokból azt a következtetést lehet levonni, hogy a jövő generációjának védelme már a társadalmi szerepvállalás egyik fontos részét képezi Magyarországon is.

Kiemelte a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának pályázatát, a hajdú-bihari megyeszékhely nem csupán az innovációt használta jól a Debreceni Nemzetközi Iskola közbeszerzési eljárásában, hanem gyors is volt, mivel a tervpályázati eljárástól számítva az utolsó kapavágásig mindössze 2 évre volt csak szüksége a komplett építés-beruházás megvalósításához

Koltay András rektor a közleményben fontosnak nevezte, hogy a közintézmények példát mutassanak a közbeszerzési piacnak, elengedhetetlen, hogy a közbeszerzési szereplők megismerjék a fenntartható jó gyakorlati példákat. Éppen ezért kiemelt jelentőségű a Közbeszerzési Hatóság kezdeményezése a fenntartható közbeszerzési szakmai teljesítmények díjak általi elismerésére.

Közbeszerzési Kiválósági Díjat az idén három felsőoktatási hallgató pályázata nyerte el, Kovács Eszter az odaítélési kritériumok alkalmazása a közbeszerzésben - magyarországi perspektívából című szakdolgozatáért, Kovács László a tudás, innováció, elektronizáció - avagy az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer, annak változásai és gyakorlati hatása a közbeszerzési eljárások résztvevőire szakdolgozatáért, és Vidák Renáta Katalin az innovációs szempontok érvényesítési lehetőségei a közbeszerzési eljárásokban című szakdolgozatáért kapta az elismerést.

Közbeszerzési Nívódíjat kapott az építési beruházás kategóriában Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata - Innováció a Debreceni Nemzetközi Iskola közbeszerzési eljárásaiban

Szolgáltatás megrendelés kategóriában Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata nyert ugyanezen beruházás szolgáltatás-megrendelési részével (tervpályázat).

Árubeszerzés kategóriában első helyezett lett a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. ajánlatkérő által benyújtott Budapesti helyszíneken közvilágítás LED-es rekonstrukciója 2018-2019 című pályázata. Második helyen végzett a Szegedi Tudományegyetem részéről benyújtott Dinamikus beszerzési rendszer alkalmazása mint adaptív innováció című pályázat. Harmadik helyen végzett az Állami Egészségügyi Ellátó Központ részéről benyújtott Magyarországi fekvőbeteg ellátó intézmények gyógyszerellátásának biztosítása című pályázat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!