IOSCO-konferencia - MNB-alelnök: az MNB a válság után erősítette a pénzügyi rendszer stabilitását

Gazdaság, 2018.05.10

    Budapest, 2018. május 10., csütörtök (MTI)  - A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem konvencionális eszközök alkalmazásával megfelelő válaszokat adott a gazdasági válság és a tőkepiac kihívásaira, erősítette a magyarországi pénzügyi rendszer stabilitását - mondta Windisch László, az MNB alelnöke csütörtökön Budapesten megnyitó beszédében az Értékpapír Felügyeletek Nemzetközi Szervezete (angol rövidítéssel IOSCO) éves konferenciáján.

Az IOSCO Budapesten tartja éves konferenciáját hétfőtől péntekig, a szervezet most ülésezik először Közép-Kelet-Európában. A csaknem 550 résztvevő áttekinti többek között a mesterséges intelligencia és a robotok szerepét a pénzügyi szolgáltatások jövőjében, a fintech innovációk és a digitalizáció kihívásait. Az 1983-ban alapított, madridi székhelyű IOSCO a világ 115 országának és régiójának több mint 200 értékpapír-felügyeletét, tőzsdéjét, tőkepiaci szövetségét és nemzetközi hatóságát tömöríti.

Windisch László hangsúlyozta: az IOSCO-nak, mint nemzetközi szervezetnek kulcsszerepe van a nemzetközi pénzügyi rendszer működését érintő előírások, szabályok kidolgozásában és bevezetésében, azok alkalmazásában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!