ITM: 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben az Irinyi Tervre

Gazdaság, 2020.01.14

Idén is 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben a magyar ipar fejlesztését szolgáló Irinyi Tervre - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

György László elmondta: a támogatást azoknak a vállalkozásoknak ítélik meg, amelyek termelékenységnövelő fejlesztéseket hajtanak végre. Elsősorban az tud hozzáadott értéket növelni, akinek a világpiacon is értékes új termékötlete van - tette hozzá.

Kiemelte, hogy a támogatott projektek megvalósításával átlagosan 30 százalékkal nő a cégek egy főre vetített értéke, és minden 1 forint támogatásból öt év alatt 4 forint költségvetési többletbevétel keletkezik.

György László beszélt arról is, hogy 2018-ban úgy tudott növekedni a magyar gazdaság és - azt meghaladó ütemben - az ipar, hogy közben csökkent a szén-dioxid-kibocsátás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!