ITM: a kormány felismerte a gazdaságfejlesztésben rejlő lehetőségeket

Gazdaság, 2018.06.13

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) létrehozása annak köszönhető, hogy a kormány felismerte a gazdaságfejlesztésben rejlő lehetőségeket és innovációval ad választ a technológiai kihívásokra - mondta György László gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkár szerdán Budapesten, a társadalmi jövőképességről rendezett konferencián.

György László a globális folyamatok felismerésének jelentőségét hangsúlyozva kiemelte az új technológiák szerepét, mert ezek - mint mondta - olyan ágazatokban válthatnak ki munkahelyeket, amelyekben Magyarország különösen érintett. Hozzátette, hogy az előrejelzések szerint a tevékenységek 60 százaléka jelentős mértékben automatizálódhat, ám ez szerinte nem feltétlen a munkahelyek megszűnését, inkább átalakulását okozhatja.

Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a változás képességét és az emberi tényezők ismeretét a gazdasági siker kulcsának nevezte. Ismerni kell a jövő szükségleteit, a hosszú távú fogyasztói igények felmérése azonban nem hagyhatja figyelmen kívül a rendkívül sokszínű emberi viszonyokat és az emberi magatartás dinamikáját - hangsúlyozta.

Az államtitkár megjegyezte, hogy a világ gazdasági súlypontjai átalakulnak a feltörekvő államok gazdaságának megerősödésével, a népesség városokba áramlásának köszönhetően pedig felértékelődik az épített és a természeti környezet minősége. Hozzátette, hogy az évszázad közepére világszerte 5 milliárd főre duzzad a középosztály, annak fogyasztási szokásai pedig erősítik a keresletet a minőségi szolgáltatások iránt. Magyarország számára új lehetőség, hogy ezzel párhuzamosan a globális élelmiszerigény legalább 30 százalékkal nő, de a nyugati társadalmak elöregedése is járhat előnyökkel, hiszen ennek köszönhetően új fogyasztói igények jelenhetnek meg az egészségiparban és az egészségturizmusban - hangsúlyozta. György László szerint a következő évek legfontosabb feladata magyar vállalkozások termelékenységének erősítése lesz, emellett sürgette a közlekedési infrastruktúra további fejlesztését és a kilencvenes években magánkézbe került stratégiai infrastruktúraelemek visszavételét. Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a változás képességét és az emberi tényezők ismeretét a gazdasági siker kulcsának nevezte. Ismerni kell a jövő szükségleteit, a hosszú távú fogyasztói igények felmérése azonban nem hagyhatja figyelmen kívül a rendkívül sokszínű emberi viszonyokat és a magatartások dinamikáját - hangsúlyozta.

A Mol vezetője szerint a trendkutatók sokszor ezzel nem számolnak, a matematikai modellek ezért - mint azt globális cégek bukásai is mutatják - emiatt tévednek. Hernádi Zsolt figyelmeztetett arra is, hogy bármekkora piacot gyorsan el lehet veszíteni, ha egy cég nem számol az állandó változással és azzal, hogy annak irányát sokkal könnyebb megbecsülni, mint a sebességét.

A Mol 20 éve helyesen mérte föl, hogy lépnie kell és elsőként vásárolt föl cégeket a környező országokban, így nem csupán azt védte ki, hogy maga is felvásárlás célpontja legyen, hanem regionális vezetővé is vált - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy vállalat 2030-ig szóló startégiája már nem a védekezésre épül, hanem olyan világtrendekre, amelyek közül sok ma még nem is érzékelhető . Ezek közül kiemeltea környezettudatosság és a megújuló energiák iránti igényt, amely alapján a Mol - mint mondta - csökkenti a motorikus üzemanyagok termelését, a felszabaduló kapacitásokat pedig az újra feldolgozható műanyagok termelésébe fekteti. Hernádi Zsolt hangsúlyozta, hogy a változás képességét a jövő munkavállalóinak is át kell adni, ezért szorgalmazta az oktatás és képzés fejlesztését is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!