ITM-államtitkár: az ipari termelés bővülése az elektronikai iparnak köszönhető

Gazdaság, 2018.08.07

Az ipari termelés júniusi bővülése elsősorban az elektronikai ipar teljesítményének, azon belül pedig a híradástechnikai eszközök gyártásának köszönhető, ebben az ágazatban az előző év azonos időszakához képest 53 százalékos emelkedés történt - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva kedden az M1 aktuális csatornán.

A KSH keddi közlése szerint júniusban az ipari termelés volumene 4,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,1 százalékkal emelkedett.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a vegyipar kibocsátása 16,3 százalékkal, a gumiiparé 11,8 százalékkal nőtt. Ezekből az adatokból látszik, hogy zajlik a magyar ipar szerkezetének átalakulása - tette hozzá.

Kiemelte, az ipari termelés 2014 óta a visegrádi országokban (V4) és az egész közép-európai régióban Magyarországon bővült a legnagyobb mértékben.

György László felhívta a figyelmet a Debrecenben épülő BMW gyárra is, amelynek már csak az építése is 0,5 százalékkal, a gyár kibocsátása pedig további 0,5-1 százalékponttal járulhat hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez.

Az államtitkár szerint az ITM feladata, hogy ebben a változó technológiai környezetben felkészítse a magyar munkavállalókat és vállalkozásokat is arra, hogy meg tudjanak felelni az ipar 4.0 igényeinek, mint például a robotizáció és az automatizáció.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!