ITM: az ipari termelés növekedéséhez több terület is hozzájárult

Gazdaság, 2018.10.12

Az ipari termelés augusztusi növekedéséhez több terület is hozzájárult - mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.

Kifejtette, jól teljesített az elektronikai ipar, a számítástechnikához kötődő terület, az élelmiszeripar, valamint az elmúlt időszakban már bizonyított alágazatok, például a vegyipar.

Megemlítette, a járműipar mintegy 7 százalékkal csökkent, a rendelésállomány mérséklődése miatt a visszaesés látható volt.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a V4 átlagában a növekedési tendencia a második helyen áll, az európai uniós számoknak is majdnem a kétszeresét produkálta a nyár egészében az ipar.

A magyar ipar az első nyolc hónapot tekintve is jól teljesít az európai uniós átlaghoz képest, és tudja hozni a konvergenciaprogramban szereplő szintet - tette hozzá.

Hangsúlyozta, a kormány intézkedései - például az adócsökkentési és béremelési megállapodás - segíti az ipar következő időszakra szóló fejlődését.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!