Jelentősen emelkedtek az amerikai termelői árak májusban

Gazdaság, 2018.06.13

Jelentősen, a vártnál erősebb ütemben emelkedtek a termelői árak májusban az Egyesült Államokban, újabb jeleként annak, hogy erősödik az infláció.

Az amerikai munkaügyi minisztérium szerdán közölte, hogy az év ötödik hónapjában, éves összevetésben, 3,1 százalékkal nőttek a termelői árak, ami 2012 januárja óta a legnagyobb érték. Elemzők 2,8 százalékos emelkedést vártak az áprilisi 2,6 százalékos növekedés után.

Az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal nőttek a termelői árak. Elemzők az áprilisival megegyező ütemre, 0,2 százalékra számítottak.

A gyakran változékony élelmiszer-, energia- és kereskedelmi szolgáltatási árakat nem tartalmazó termelői maginfláció havi szinten 0,3 százalékkal, míg az egy évvel korábbihoz képest 2,4 százalékkal emelkedett februárban. Elemzők az előző havival megegyező mértékekre, 0,2, illetve 2,3 százalékos növekedésre számítottak.

Az ipari termelői árak megbízhatóan jelzik előre a fogyasztói árak alakulásának trendjét, mivel közvetlenül megjelennek az áruk és szolgáltatások végső árában.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szoros figyelemmel követi a különböző árindexeket az infláció alakulásának megítéléséhez. A Fed, az általa legfontosabb mérőszámnak tekintett személyes fogyasztási kiadások árindexe mellett a termelői és a fogyasztói árak változását is követi.

A Federal Reserve az élelmiszer- és energiaárakat nem tartalmazó személyes fogyasztási kiadások éves árindexében határozza meg inflációs célszámát. A 2 százalékos célszámot már hat éve nem érte el a tényleges árindex.

A legutolsó, áprilisi adatok szerint havi összevetésben 0,2 százalékkal, éves szinten pedig 1,8 százalékkal nőtt az élelmiszer- és energiaárakat nem tartalmazó személyes fogyasztási kiadások árindexe.

A Fed nyíltpiaci bizottsága a várakozások szerint ismét kamatemelést hajt végre szerdán befejeződő kétnapos tanácskozásán, immár másodjára az idei évben, 2015 decembere, a kamatemelési ciklus elkezdése óta pedig hetedik alkalommal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!