Jelentősen nőtt az utóbbi években a cseh-magyar kereskedelmi forgalom

Gazdaság, 2019.05.23

Jelentősen nőtt az utóbbi években a cseh-magyar kereskedelmi forgalom, amely idén átlépheti a tíz milliárd eurót - hangzott el csütörtökön a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara magyar-cseh üzleti fórumán Debrecenben.  

Juraj Chmiel, a Cseh Köztársaság budapesti nagykövete hangsúlyozta: Csehország tizedik legnagyobb kereskedelmi partnere Magyarország. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy az autóipar túlsúlya miatt mindkét ország gazdasága sebezhető. "Az autógyártás nem egyszerűen a gazdaság gerincét adja, hanem központi elem a cseh-magyar kétoldalú kereskedelemben is, részaránya meghaladja a húsz százalékot" - fogalmazott a nagykövet, hozzátéve, hogy ha az autóiparban lassulás következik be, azt a cseh-magyar kereskedelem jelentősen "megszenvedheti".

Juraj Chmiel kiemelte a diverzifikáció fontosságát a kétoldalú kereskedelemben, megjegyezve, hogy vannak még lehetőségek az együttműködésben, a többi között a mesterséges intelligencia és a nanotechnológia területén, ahol a két országban dolgozó kutatók a világ legjobbjai közé tartoznak. Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiemelte: a V4-országok szoros politikai együttműködése a gazdaságban is egyre inkább érzékelhető. A visegrádi országok közül az elmúlt öt évben Magyarország kereskedelmi forgalma Csehországgal nőtt a legnagyobb mértékben. A kamara elnöke fontosnak nevezte cseh-magyar közös vállalatok létrehozását, olyan üzleti, vállalati együttműködések kiépítését, amelyek mindkét ország vállalkozóit, termékeit versenyképesebbé teszik a piacon. Kolozsvári István, a prágai magyar nagykövetség tanácsosa az MTI-nek elmondta: 2018-ban a cseh-magyar kereskedelmi forgalom 9,67 milliárd euró volt. Ennek a magyar export valamivel kevesebb, mint a felét adta. A magyar kivitel az utóbbi öt évben ötven százakkal emelkedett, tavaly például 350 millió euróval nőtt, és a várakozások szerint a két ország kereskedelmi forgalma idén meghaladja majd a 10 milliárd eurót.

A befektetésekről szólva közölte: Csehországban a legjelentősebb magyar befektető a Mol, amely 315 benzinkúttal van jelen a cseh piacon, és további akvizíciókat is tervez. A cseh cégek közül a mezőgazdaságban érdekelt Agrofert konszern és a Telenort felvásárló PPF Csoport a legnagyobb magyarországi befektető. Hozzátette: Magyarországnak Csehország a hatodik, Csehországnak pedig Magyarország a tizedik legfontosabb exportpiaca.

Kolozsvári István szerint a kis- és közepes vállalkozásoknak a többi között élelmiszeripari termékek és szolgáltatások terén komoly lehetőségeik vannak a csehországi piacon, ráadásul a cégeknek az ottani megjelenés jó ugródeszka lehet a németországi piacok felé is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!