Jogerősen pert nyert a Vodafone Zrt. ellen a Közbeszerzési Döntőbizottság

Gazdaság, 2017.03.24

Pert nyert a Vodafone Zrt. ellen a Közbeszerzési Döntőbizottság, a jogerős ítélet szerint megalapozott és jogszerű volt a hivatal döntése a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) 2016 nyarán kiírt, állami mobilszolgáltatásra vonatkozó közbeszerzési eljárásáról - közölte a Közbeszerzési Hatóság pénteken az MTI-vel. A Vodafone tudomásul veszi a bíróság döntését. A Magyar Telekom üdvözölte az ítéletet.

A Vodafone Zrt. korábban azért fordult a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB), mert a "Mobil távközlési szolgáltatások beszerzése 2016" tárgyú tenderre tett ajánlatát a kiíró aránytalanul alacsony árajánlatra hivatkozva érvénytelenné nyilvánította. A KDB azonban elutasította a Vodafone jogorvoslati kérelmét. A távközlési szolgáltató vitatta a határozat jogszerűségét és keresetet nyújtott be ellene.

A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogerős ítélete szerint a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, valamint a tender nyertese, a Magyar Telekom által megkötött keretmegállapodás jogszerűsége nem vitatható - közölte a Közbeszerzési Hatóság.

Hozzátették, hogy a lezárult eljárás alapján, a mobil távközlési szolgáltatások központosított közbeszerzés keretében történő igénybevételéről szóló kormányhatározat szerint az egyes ajánlatkérők megköthetik az egyedi előfizetői szerződéseket - olvasható a közleményben.

A Vodafone tudomásul veszi a bíróság döntését - közölte a cég sajtóosztálya az MTI-vel.

A Telekom az MTI megkeresésére azt közölte: üdvözli a bíróság jogerős döntését, amely alapján végleges, hogy a Magyar Telekom az állami mobilszolgáltató, a versenytárs ajánlata érvénytelen volt. Hozzátették: a keretszerződésnek megfelelően folytatódhat az érintett intézmények, ügyfelek átállása a Magyar Telekom szolgáltatásainak használatára. A társaság mindent elkövet annak érdekében, hogy az átállás zökkenőmentes legyen és a legnagyobb megelégedéssel használhassák a jövőben a cég szolgáltatásait.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!