Kamatdöntés - Gyengült kissé a forint

Gazdaság, 2020.09.22

Kissé gyengült, így a délelőtt folyamán kialakult szintre tért vissza a forint árfolyama kedden, a MNB monetáris politikai döntésének bejelentését követően.

Az eurót a bejelentés után negyed órával 362 forinton jegyezték, nagyjából a délelőtt folyamán kialakult szinten. Közvetlenül a kamatdöntést megelőzően az euró jegyzése 360,60 forinton állt.

A forint csekély erősödéssel kezdte a keddi kereskedést, euró jegyzése 362,40 forint volt röviddel hét óra előtt a hétfő esti 362,81 forint után. Nap közben a jegyzés 363,71 forintig ment fel, majd 362 környékén stabilizálódott.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa keddi kamatdöntő ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott a monetáris politikai kondíciókon. Az alapkamat 0,60 százalékon maradt és a kamatfolyosó sem változott.

Az előző, augusztusi kamatdöntő ülés is érintetlenül hagyta a monetáris kondíciókat. A júliusi és a júniusi üléseken viszont 15-15 bázisponttal csökkentette a monetáris tanács az alapkamatot, amely ezt megelőzően 2016. május 25. óta állt 0,90 százalékon.

Hétfőn a forint a feltörekvő piaci árfolyameséssel párhuzamosan nagyot gyengült a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon az újabb járványvédelmi korlátozások esetleges európai bevezetése miatt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!