Kereskedőház: több mint 600 résztvevő az első Kárpát-medencei gazdasági fórumon

Gazdaság, 2017.03.30

Túljelentkezés volt az első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megrendezett Kárpát-medencei gazdasági fórumra, az eseményen több mint 600 résztvevő, ezen belül 200 kiállító kapott lehetőséget a bemutatkozásra Hajdúszoboszlón - mondta Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Hozzátette, jövőre még nagyobb helyszínen szeretnék majd a határon túli és magyarországi cégeket összekapcsolni. Az expóval a kormány célja, hogy megerősítse a magyar-magyar együttműködést, a nemzetpolitikát gazdaságfejlesztési tartalommal töltse meg - mutatott rá.

Elmondta, tavaly óta a határon túli magyar vállalkozások számára is elérhetők az MNKH szolgáltatásai, ebben nem csak az egymás közötti, hanem a távolabbi piacokra való közös kilépés is elérhetővé vált a számukra, amire eddig csak magyar székhelyű vállalkozásoknak volt lehetőségük. Az elmúlt hónapokban több mint 2 millió euró összegben kötöttek üzletet a magyar és határon túli vállalkozások - ismertette. Fontosnak nevezte, hogy a most induló gazdaságfejlesztési programoknál ne csak támogatást, piacot is adjanak a forrásokhoz.

Szabolcs Péter, az egyik résztvevő, a gluténmentes termékek gyártásával, forgalmazásával foglalkozó Amurex GM Hungária Kft. ügyvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: a magyar piac viszonylag "rendezett", a vállalkozás kizárólagos beszállító egy nagy pékhálózatnál, így tavaly óta a környező országok piacai felé fordultak. A Kárpát-medencében, környező országokban külön segítség, hogy nyelvi probléma sem áll fenn, a környező magyarsággal tudnak együtt dolgozni - mondta. Kitért arra, hogy 2016 februárban vették fel először a kapcsolatot a kereskedőházzal, azóta folyamatos az együttműködés és konkrét megrendelésük is származott belőle. Kiemelte a kereskedőház szolgáltatásai közül az exportakadémiák, vámoltatással kapcsolatos információk, és egyes országokra vonatkozó speciális tudás megosztását.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!