K&H: 2030-ra mesterséges intelligencia segítségével bankolhatunk

Gazdaság, 2017.03.15

Az okostelefon-használók arányának növekedésével a mobilbankolók száma is nő, 2030-ra pedig akár már a mesterséges intelligencia is bekapcsolódhat a bankolásba a K&H Bank szerint.

Míg kezdetben számítógép és bankfiókok segítségével kezelték a pénzügyeket, mára a hangsúly az okostelefonok felé terelődik - fejtette ki a bank közleményében Martin Jarolim, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezetője. Hozzátette, hogy 2030-ra például akár már a mesterséges intelligencia is bekapcsolódhat a bankolásba, az ügyfelek egy virtuális asszisztenst kérdezhetnek majd számlájukról vagy a bank szolgáltatásairól, termékeiről.

Az okostelefon-használók aránya Magyarországon 60 százalék körül van, 2016-ra elérte a lengyel szintet. Ennek köszönhetően egyre többen szeretnék majd pénzügyeiket mobilon intézni. A KBC 2014 júniusában bejelentett üzleti stratégiájának éppen ezért fontos része a digitalizáció, a bankcsoport ezen a területen is vezető szerepet szeretne betölteni a magyar piacon. A K&H 2016-ban megújított mobilbankját az év végéig már több mint 58 ezren használták aktívan.

A magyar piacon a digitális megoldások terén még van tér a bővülésre - írja a K&H, hivatkozva a Deloitte digitalizációs érettséget vizsgáló felmérésére, amely szerint Magyarország 8 régiós ország között a 7. helyen áll, csak Szlovéniát előzve meg. Martin Jarolim szerint a digitális innovációknak fel kell gyorsulniuk, ha utol szeretnénk érni a régió országait. A szakember szerint a digitalizáció a pénzügyi szektorban nem azt jelenti, hogy nincs szükség bankfiókokra, hanem, hogy az ügyfeleknek lehetőségük lesz egyre több szolgáltatást teljes mértékben online intézni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!