Kínai cég lett a szerbiai veszteséges bori rézbánya stratégiai partnere

Gazdaság, 2018.08.31

A kínai Zijin Mining csoportot választotta a szerb kormány pénteki ülésén a veszteséges bori rézbánya stratégiai partnerének - jelentette be Aleksandar Antic energetikai és bányászati miniszter.

A kínai cég vállalta, hogy összesen 1,46 milliárd dollárt fektet a rézbányába - mondta a miniszter, majd hozzátette: a 350 millió dolláros feltőkésítés után a csoport a részvények 63 százalékát birtokolja majd.

A tárcavezető kiemelte: a pályázat teljesen átlátható volt, és megfelelt a nemzetközi és belföldi törvényeknek.

A bori rézbánya Európa rézkitermelésének két százalékát adja. Sajtóhírek szerint orosz, kínai, kanadai, török és kazah vállalatok is érdeklődtek az ötezer embert foglalkoztató bánya iránt.

A miniszter jelezte, hogy a rézbánya 0,8 százalékkal járul hozzá az éves szerbiai bruttó hazai termékhez, a kínai stratégiai partnerrel ez megkétszerezhető.

Az utóbbi tíz évben Belgrád három alkalommal próbálta eladni a veszteséges állami vállalatot, ám eddig soha nem volt komoly érdeklődő a rézbányára. A veszteséges állami vállalatok eladása volt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötött hároméves, készenléti hitelről szóló megállapodás egyik feltétele. Ez a megállapodás ugyan néhány hónapja lezárult, de Szerbia egy új, nem pénzügyi, hanem tanácsadásra vonatkozó együttműködésről állapodott meg az IMF-fel, amelyben szintén szerepel a veszteséges vállalatok eladása.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!