KKM: Magyarország még szorosabbra akarja fűzni gazdasági kapcsolatait az Egyesült Államokkal

Gazdaság, 2017.06.27

Magyarország még szorosabbra akarja fűzni gazdasági kapcsolatait az Egyesült Államokkal, egyúttal még több amerikai cég szeretné növelni befektetéseit az országban - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára azt követően, hogy megbeszélést folytatott a Magyar-Amerikai Üzleti Tanács (angol rövidítéssel USHBC) delegációjával.

Az USHBC elsődleges célja, hogy a magyar kormány és az amerikai üzleti közösség között aktívabb párbeszéd alakuljon ki egy olyan intézményesített forma keretében, ahol a rendszeresített találkozók és az évente Budapestre szervezett üzleti missziók alkalmával a két fél közvetlen lehetőséget kap véleménye, terveik kicserélésére.

Az államtitkár kiemelte: a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében megerősítik a gazdaságdiplomáciai jelenlétet az Egyesült Államokban, újabb helyeken, így Texasban, Floridában és Bostonban képviselik majd a gazdaság eredményeit, érdekeit.

Magyar Levente hangsúlyozta: az üzleti tanács révén olyan amerikai nagyvállalatok ismertetik Magyarországgal kapcsolatos tapasztalataikat, amelyek már jelentős befektetésekkel rendelkeznek itt, vagy erőteljesen érdeklődnek a kereskedelmi és befektetési lehetőségek iránt.

Rámutatott: a tanács minden korábbinál jobban, hatékonyabban fogja össze a két ország gazdasági szereplőit, Magyarország részéről a kormány illetékeseit, az Egyesült Államok részéről a vállalatok képviselőit, akik arról tárgyalnak, hogyan lehetne elmélyíteni az együttműködést.

Magyar Levente kiemelte: ezzel párhuzamosan a kormány, a KKM is azon dolgozik, hogy az amerikai cégek Magyarország iránti érdeklődése fennmaradjon. Az üzleti kapcsolatok voltak a katonai-biztonsági együttműködés mellett azok a tényezők, amelyek mindig is a kétoldalú kapcsolatok "élét" jelentették - hangsúlyozta a KKM államtitkára.

Eric Stewart, az USHBC elnöke kiemelte: az Egyesült Államok Magyarországon a második legnagyobb befektető állam Németország után, az amerikai cégek azonban szeretnék elérni azt, hogy az Egyesült Államok az első helyre kerüljön.

Az amerikai gazdasági szakember rámutatott: az Egyesült Államok 10 nagyvállalata képviseltette most magát, amelyek szeretnék bővíteni a kétoldalú kapcsolatokat, és a beruházások növekedésére számítanak. Az amerikai befektetők több munkahelyet is szeretnének teremteni Magyarországon - fűzte hozzá Eric Stewart. Jelezte: a magyar kormány képviselői pozitívan, jól fogadták az elképzeléseiket.

Az MTI kérdésére a KKM szakértői elmondták: napjainkban a német cégek befektetései együttesen 21,5 milliárd eurót tesznek ki, míg az Egyesült Államok nagy cégeinek, vállalkozásainak befektetései 15,2 milliárd euróra rúgnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!