Költségvetés - MASZSZ: a kormány visszafogja a béreket

Gazdaság, 2018.06.14

A bérek visszafogásának költségvetését nyújtotta be szerdán a pénzügyminiszter a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) álláspontja szerint.

A MASZSZ az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében emlékeztet: a jövő évi büdzsé tervezetében átlagosan 8,8 százalékos béremeléssel számol a kormány, míg az idén ez 10,7 százalék volt.

Az érdekképviselet úgy látja, a jövő évi költségvetés tervezete még a visegrádi országok bérszintjéhez való felzárkóztatás feltételeit sem teremti meg, mert ehhez jövőre is a jövedelmek tíz százalékot meghaladó emelésére lenne szükség.

A MASZSZ szerint az állam rossz gazdának bizonyul, mert a versenyszférában nettó 9,3, míg a közszférában 7,3 százalékkal emelkedhetnek a jövedelmek jövőre.

A szakszervezeti szövetség ugyanakkor üdvözölte a vállalkozások terheinek csökkenését, azt, hogy a szociális hozzájárulási adó két százalékponttal mérséklődik 2019-ben.

Kordás László MASZSZ-elnök szerint a döntés a foglalkoztatást kedvezően befolyásolhatja, ugyanakkor az érdekképviselet a munkavállalók számától, illetve a cégek árbevételétől függő differenciálást látna indokoltnak a hazai kis- és közepes vállalkozások javára.

A MASZSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy a nemzeti foglalkoztatási alap munkáltatóktól és munkavállalóktól befolyó tervezett 450 milliárdos bevételéből 70 milliárdot a központi költségvetés javára vonnának el. Aggályosnak tartják továbbá, hogy a közfoglalkoztatásra szánt összeg jelentősen, 225 milliárdról 188 milliárdra csökkenne.

Abból a tényből, hogy a kormány a munkanélküliek ellátására - a három hónapig fizetendő álláskeresési támogatásra - 55 milliárd helyett 75 milliárdot irányoz elő, a szakszervezet azt a következtetést vonja le, hogy az állam maga is felkészül a munkanélküliség növekedésére.

A MASZSZ hangsúlyozta, hogy a szociális partnereknek - a kormány, a munkaadók és munkavállalók képviselőinek - mielőbb egyeztetést kellene folytatniuk a minimálbérek és a garantált szakmunkás bérminimum jövő évi összegéről.

A konföderáció szerint a jövedelmeket ma terhelő 15 százalékos személyi jövedelemadó szintjének csökkentésére van szükség, a korábban ígért egyszámjegyű szja-t tartanák kívánatosnak.

Varga Mihály pénzügyminiszter a költségvetés tervezetét szerdán adta át Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a Parlamentben. A jövő évi költségvetés középpontjában a biztonságos növekedés áll - hangsúlyozta a pénzügyminiszter, aki a büdzsé négy fő célterületének az ország biztonságának megőrzését, a gazdasági növekedés fenntartását, a családok támogatását és a teljes foglalkoztatottság elérését jelölte meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!