Kormányszóvivő: Magyarország versenyképessége részben a digitális iparágon múlik

Gazdaság, 2017.03.16

Az ország versenyképessége részben a digitális iparágon múlik - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A kormányszóvivő hangsúlyozta, a magyar képzés erős, éppen ezért az elsődleges cél, hogy a szakemberek itthon maradjanak, és járuljanak hozzá a "digitális exporthoz".

Hozzátette, a kormány törekvései közé tartozik, hogy megállítsa vagy lassítsa azt a trendet, hogy a digitális vállalkozások elhagyják az országot.

A kormányszóvivő csütörtöki budapesti tájékoztatóján azt mondta: megfeszített háttérmunka zajlik, hogy az ország versenyképes maradjon ebben a szegmensben, és azt erősíteni is tudja. Fontosnak nevezte, hogy a magyar vállalkozások, startupok minél több lehetőséget kapjanak, és megjegyezte, hogy ebben a Magyar Nemzeti Kereskedőház is segítséget nyújt a vállalkozásoknak.

Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos tájékoztatása szerint az idei CeBIT digitális szakkiállítás március 20-24. között rendezik Hannoverben, amelyen a magyar részvétel minden eddiginél összefogottabb lesz. Az eseményre több mint 200 ezer szakmai érdeklődőt várnak, a világ minden pontjáról több mint 3000 vállalkozás mutatja be újításait, szolgáltatásait, közöttük több mint 500 startup vállalkozás. A CeBIT-en 21 magyar vállalkozás vesz részt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!