Közel 150 startup jelentkezett az Antenna Hungária akcelerátor programjára

Gazdaság, 2018.09.13

Közel 150 startup jelentkezett az Antenna Hungária és a Drukka Startup Stúdió által életre hívott vállalati akcelerációs programra. A jelentkezők közül a szakmai zsűri által kiválasztott 11 legjobb csapat személyesen is bemutatkozhatott, közülük kerülnek majd ki a befektetésben részesülők - közölte az Antenna Hungária az MTI-vel csütörtökön.

Műsorgyártással, műsorszóró hálózatokkal, multimédiával, vezeték nélküli és felhő alapú megoldásokkal, illetve IT/telekommunikáció, Big Data és IoT területekkel kapcsolatos innovatív megoldások megvalósítását célozza az Antenna Hungária és a Drukka Startup Stúdió által idén tavasszal meghirdetett AHa! Brain Store elnevezésű vállalati akcelerációs program.

A tájékoztatás szerint a 148 jelentkező közül a program szakmai zsűrije választotta ki a 11 legjobbnak ítélt vállalkozást, melyek egy egész napos szakmai boot camp keretében személyes prezentációt tartottak, illetve egyéni és csoportos műhelyfoglalkozásokon vettek részt. Közülük néhány héten belül az Antenna Hungária vezetőiből álló grémium kiválasztja azt a néhány csapatot, amelyek az Antenna Hungária, a Drukka Startup Studio és az Intellitext befektetési alapnak köszönhetően befektetésben részesülnek, illetve további fél éven át szakmai és üzletfejlesztési programban vehetnek részt.

A legjobb 11 csapat közé négy dróntechnológiát fejlesztő vállalkozás, két nyomkövető IoT eszköz, két méhészeteket segítő agrár-IoT megoldás, illetve mesterséges intelligencián alapuló rádiós hallgatottságelemzést biztosító technológia, valamint városi parkolóhely kereső alkalmazás került.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!