KSH: 14,8 százalékkal nőttek a beruházások a harmadik negyedévben

Gazdaság, 2019.11.28

A harmadik  negyedévében 14,8 százalékkal nőtt a beruházások volumene a tavalyi év azonos időszakának magas (21,6 százalékos) bázisadatát alapul véve. Az év első kilenc hónapjában 18,0 százalékkal nőttek a beruházások, az első félévi 20,2 százalékos növekedés után. A beruházások szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévit 3,1 százalékkal haladta meg július-szeptemberben - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).  

A beruházások növekedése kiemelten a feldolgozóipari vállalkozásoknak volt köszönhető, a többi gazdasági szereplő fejlesztései érdemben nem járultak hozzá a növekedéshez - jegyezte meg jelentésében a KSH.

A teljesítményérték mintegy 60 százalékát képviselő építési beruházások 15,8 százalékkal, a 40 százalékos súlyú gép- és berendezés beruházások pedig 13,6 százalékkal nőttek.

A vállalkozások körében a korábbi negyedévekhez hasonlóan kiugró ütemben, 28,7 százalékkal emelkedett a beruházások volumene. A beruházások mintegy 14 százalékát adó költségvetési szerveknél lényegében stagnált, (0,2 százalékkal nőtt) a beruházási volumen a tavalyi harmadik negyedévhez viszonyítva.

A feldolgozóipari beruházások harmadik negyedévi növekedése 28,6 százalék volt, amiben az alacsony (+2,3 százalékos) tavalyi bázisadat is szerepet játszhatott. A növekedést elsősorban a vegyi anyagok és termékek gyártásában, a villamos berendezések gyártása területén és a gumi-, műanyag- és építőanyag-iparban realizált beruházások eredményezték. A fejlesztések felfutásában zöldmezős beruházások és meglévő kapacitások bővítése egyaránt szerepet játszott. Számottevő beruházási tevékenység jellemezte a külföldi érdekeltségű vállalkozásokat - közölte a KSH.

A feldolgozóipari beruházások a tavalyi 9,0 százalékos egész évi növekedés után az idén komoly lendületet vettek az első fél évben 29,9, az első háromnegyed évben 29,4 százalékkal múlták felül az egy évvel korábbit.

A második legnagyobb beruházónak számító szállítás, raktározás területén a beruházások növekedése 17,1 százalékra lassult az első félévi 22,4 százalékról, de így is elérte a 20,0 százalékot az első kilenc hónapban. A bővülést elsősorban a folytatódó út-, autópálya- és vasútépítkezések eredményezték, ugyanakkor jelentős beruházási aktivitás jellemezte a raktározással és rakománykezeléssel foglalkozó vállalatokat is - jegyezte meg a KSH.

A harmadik legnagyobb súlyú, az összes beruházás mintegy 17 százalékát adó ingatlanügyletek beruházási teljesítménye szintén jelentősen, 22,6 százalékkal nőtt az első félévi 12,5 százalékos növekedés után. A KSH szerint az élénkülés annak köszönhető, hogy a lakásépítések mérsékelt növekedését megelőzte a bérbeadást szolgáló üzleti létesítményekbe - irodaház, logisztikai csarnok stb. - történő beruházások folytatódó felfutása.

Az építőipari vállalkozások a kedvező ágazati konjunktúra hatására 33,9 százalékkal növelték tárgyieszköz-beszerzéseiket a harmadik negyedévben

A mezőgazdaságban elsősorban a nagyobb létszámú vállalkozások építési beruházásainak köszönhetően 15,3 százalékkal nőtt a beruházási volumen, ami a tavalyi 10,6 százalékos ütemet követően az idei első kilenc hónapra jellemző trend, amikor szintén 15,1 százalékos az emelkedés mértéke.

A víz- és hulladékgazdálkodás ágban a részben uniós forrásból finanszírozott ivóvízjavító, szennyvíztisztító és hulladékkezelő projektek révén kimagaslóan, 61,3 százalékkal bővültek a beruházások. Ezzel együtt 70,3 százalékos az ágazati beruházások növekedése a tavaly 21,0 százalék után különösen az első negyedévi 110,3 százalékos kiugró teljesítménynek köszönhetően.

Az idegenforgalmi - szálláshely szolgáltatás, vendéglátás - beruházások a harmadik negyedévben 17,1 százalékkal haladták meg a tavalyi harmadik negyedévieket, ami jelentős lefékeződés az előző negyedévi 82,0 százalékos növekedés után, de ezzel együtt is 41,1 százalékos az idei kilenchavi növekedés a tavalyi 24,9 százalék után.

A pénzügyi, biztosítási tevékenység fejlesztései 32 százalékkal emelkedtek, részben bankfiókok felújítási munkálatainak köszönhetően.

Az oktatásban 11,1, az egészségügyben 3,1 százalékkal elmaradtak a beruházások a tavalyi harmadik negyedéviektől, a közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás terén 19,7 százalékos volt a csökkenés. (GRAFIKA)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!