KSH: 5,7 százalékkal nőttek a beruházások a második negyedévben

Gazdaság, 2015.08.31

A második negyedévben 5,7 százalékkal nőttek a beruházások az előző negyedévi visszaesés után. Az előző negyedévhez képest 1,7 százalékkal emelkedett a nemzetgazdasági beruházások volumene a szezonálisan kiigazított adatok szerint - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A friss adat közlésével egyidejűleg az első negyedévi csökkenést 4,5 százalékról 3,9 százalékra mérsékelte a hivatal.

Az építési beruházások 10,1, a gépberuházások 0,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

A beruházások negyedét adó feldolgozóiparban 7,1 százalékkal, az építőiparban 5,5 százalékkal, míg a mezőgazdaságban 28,8 százalékkal csökkentek a beruházások a tavalyi második negyedévvel összevetve. A feldolgozóipari beruházások visszaesésében szerepet játszott az egy évvel korábbi magas bázis - 25,7 százalékos éves összevetésű növekedés - illetve az, hogy nagyobb mértékű visszaesés következett be a gyógyszergyártásban, a gumi- és , műanyagiparban valamint a járműgyártásban is, közölte a KSH.

A szállítás, raktározás terén viszont 44,8 százalékkal nőttek a beruházások a vasút-, és autópálya-építések, a nagyvárosi közlekedési hálózatok, illetve a járműparkok jelentős bővítésének köszönhetően. Az idegenforgalomban és a vendéglátásban 3,8 százalékkal haladták meg a beruházások az egy évvel korábbiakat. A vízellátás, a szennyvíz gyűjtése és kezelése, valamint a hulladékgazdálkodás beruházásai további 25,0 százalékkal nőttek az egy évvel korábbi magas bázisról is. A villamosenergia gáz- és gőzellátás terén 36,5 százalékkal nőttek a beruházások a tavalyi második negyedévvel szemben.

A pénzügyi, biztosítási szolgáltatásokat és ingatlanügyleteket tekintve a fejlesztések 21,7, illetve 1,8 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbiaktól. Ezzel szemben a közigazgatás, védelem és társadalombiztosítás területén a beruházások 15,3, az oktatásban 21,4 százalékos növekedés volt.

Az év első felében a beruházások volumene 1,7 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakáét. Itt is a szállítás, raktározás üzletág 27,0, illetve a vízszolgáltatás, szennyvíz-kezelés 26,3, valamint az energiaszektor 28,4 százalékos növekedése volt meghatározó, míg a feldolgozóipari beruházások 3,5, az építőipari beruházások 4,2, a mezőgazdasági beruházások 21,7 százalékkal elmaradtak a tavaly első félévitől.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!