Lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme augusztusban Németországban

Gazdaság, 2018.08.30

A vártnál nagyobb mértékben lassult és az Európai Központi Bank (EKB) inflációs célszáma alá esett a fogyasztói árak emelkedésének éves üteme Németországban augusztusban, ami támogatja az EKB azon irányvonalát, hogy csak fokozatosan vezeti ki a gazdasági növekedést ösztönző intézkedéseit.

A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szerdán közölt előzetes adatai szerint a harmonizált fogyasztói árindex (HICP) augusztusban 1,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest, havi összevetésben pedig stagnált, miközben elemzők 2,0, illetve 0,1 százalékos növekedést vártak.

Júliusban a harmonizált fogyasztói árindex éves összevetésben 2,1 százalékkal, havi szinten pedig 0,4 százalékkal nőtt.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által számított harmonizált fogyasztói árindex biztosítja az egyes uniós tagországok inflációs mutatóinak összehasonlíthatóságát.

A Destatis módszertana alapján végzett számítások szerint az egy évvel korábbihoz képest 2,0 százalékkal, júliushoz képest pedig 0,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, összhangban az elemzői várakozásokkal. Júliusban éves szinten ugyancsak 2,0 százalékkal, havi összehasonlításban pedig 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

Az inflációt főleg az üzemanyagok és a fűtőolajok drágulása húzta felfelé, ezek ára éves szinten 6,9 százalékkal nőtt. Az élelmiszerek 2,5 százalékkal, a szolgáltatások pedig 1,4 százalékkal drágultak májusban.

Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank monetáris politikájára.

Az EKB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az infláció középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!