Lemondott a horvát Agrokor élére tavaly áprilisban kinevezett kormánybiztos

Gazdaság, 2018.02.21

Lemondott Ante Ramljak, Horvátország legnagyobb magántulajdonú cégcsoportja, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor élére áprilisban kinevezett kormánybiztos, aki addig marad, míg a kormány nem nevez ki a helyére valakit - közölte a N1 horvát hírcsatorna szerdán.

Az Agrokor közlemény adott ki, amelyben Ramljak azzal magyarázta lemondását, hogy munkatársaival stabilizálták a vállalat működését, megtartották a munkahelyeket, megmentették a beszállítókat a csődtől, és megteremtették a feltételeket ahhoz, hogy a hitelezők megegyezésre juthassanak a követeléseiket illetően. Ugyanakkor a személye körül kialakult bizonytalanság miatt nem akar a továbbiakban akadályozó tényezővé válni a folyamat befejezését illetően.

A botrány azután robban ki Ramljak körül, hogy a Jutarnji List című horvát napilap januárban nyilvánosságra hozta: a kormánybiztos cége, amelyben azt megelőzően dolgozott, hogy kinevezték volna a válságmenedzsment élére, heti 242 ezer kunás (10 millió forint) tanácsadói szerződést kötött az AlixPartners amerikai vállalattal, amelyet az Agrokor azzal bízott meg, hogy megszervezze a konszern átalakítását.

A sajtó és a közvélemény nyomására az Agrokor tavaly év végén tette közzé a tanácsadók listáját, a 141 cég és magánszemély honoráriuma elérheti a fél milliárd kunát, ami szakértők szerint világviszonylatban is túlzott.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő akkor kijelentette: nem tudott a magas díjakról, és nem támogatja azokat, amelyeket Kolinda-Grabar Kitarovic horvát államfő mélyen erkölcstelenek nevezett.

Ramljakot meghallgatta a parlament gazdasági bizottsága is, ott a kormánybiztos azzal védekezett, hogy gyorsan kellett cselekednie, ezért volt kollégáitól kért segítséget. Elismerte, hogy hibázott, és elnézést kért.

Marica Vidakovic, a konszern hitelezői tanácsának tagja szerint a váltás a válságmenedzsmentben lebéníthatja a tárgyalásokat a hitelezőkkel, ami csődeljáráshoz vezethet.

A horvát kormányfő szerdán este rendkívüli sajtótájékoztatón, amelyet többször is elhalasztottak a nap folyamán, bejelentette: a válságmenedzsment folytatja munkáját, az Agrokor és a hozzá tartozó vállalatok továbbra is fennakadások nélkül működnek. A kormány pedig ebben a pillanatban is konzultációkat folytat arról, kit nevezzen ki a konszern élére - jelezte. Amíg nem találnak új kormánybiztos, Ramljak a helyén marad - mondta. Hozzátette: nem lepte meg a biztos lemondása, és reméli, hogy mindenki tanult az ügyből.

Az Agrokoron belül, amely több országban is érdekelt, mintegy ötven különböző gazdasági szektorhoz tartozó vállalat működik, munkavállalóinak létszáma meghaladja a 60 ezret. A cég éves árbevétele eléri a horvát GDP 15 százalékát.

A 2016-ban csődközelbe jutott mamutvállalat megmentésére a parlament április 6-án gyorsított eljárásban elfogadta a lex Agrokor néven emlegetett törvényt, amely lehetővé teszi stratégiai cégeknek, hogy az államtól rendkívüli igazgatási eljárást kérjenek, megelőzve ezzel a csődeljárást. Ilyenkor a konszern élére rendkívüli kormánybiztost neveznek ki, akinek 15 hónapja van arra, hogy átszervezze, fenntarthatóvá és fizetőképessé tegye a vállalatot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!