Letették az optikai kábel és csatlakozó üzem alapkövét Cserkeszőlőn

Gazdaság, 2018.03.09

Letették a  Kontaset Vázszerkezet Gyártó és Szolgáltató Kft. (Kontaset Kft.) és a kínai T&S Communications Co. Ltd. együttműködésével megvalósuló optikai kábel és csatlakozó üzem alapkövét pénteken a cserkeszőlői ipari parkban. Az 1,2 milliárd forint értékű zöldmezős beruházás részben európai uniós forrásból valósul meg.

A beruházás első üteme 2019-ig tart, a második 2020-tól 2021-ig, a befejező fázis 2022-ben ér véget.

Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára elmondta: a beruházás mintegy 200-250 új munkahelyet teremt, és hozzájárul majd a Cserkeszőlőn és környékén élők életkörülményeinek javulásához. Hozzátette: az elmúlt években indult gazdasági fejlődés biztos alapokat nyújthat a beruházásoknak.

Az államtitkár a Kínai Népköztársaságot fontos stratégiai partnernek nevezte, hiszen mint mondta, a velük való szoros együttműködés hosszú évtizedekre nyúlik vissza a kultúra, a gazdaság, az oktatás és egyéb területeken. Fórizs Zoltán, a Kontaset Kft. cégvezetője beszédében elképzelhetőnek mondta, hogy egy évtized múlva a 6G válik alapszintű adatátviteli sebességi elvárássá, és egyre inkább számolni kell azzal, hogy az emberek az infokommunikációs eszközeik milliárdjaival akarnak rákapcsolódni az internetre. Ide értve a személyes okos eszközöket, a smart otthonok eszközeit, az önvezető autókat, a smart cityk komplex hálózati berendezéseit és rendszereit, az oktatás, a szórakozás, a szabadidő virtuális eszközeit, és nem utolsó sorban a világkereskedelem és a világgazdaság infokommunikációs rendszereit - sorolta. Az IoT (Internet of Things) vagyis a dolgok internete - jelenti a jövőt, az optikai száltechnológia pedig ezen jövőt kiszolgáló technológiát - tette hozzá. Vang Ja-csün, a T&S Communications Co. Ltd. vezérigazgatója elmondta: a tervek a fenntartható ökologikus építészet szellemében készültek, az elektromos energia jelentős részét napelemek, a fűtési energiát pedig geotermikus energia adja. Fórizs Zoltán, a Kontaset Kft. cégvezetője elmondta: a cég nettó árbevétele 2017-ben 1,5 milliárd forint volt, az adózott eredményről még nincsenek pontos adatok, de 80-120 millió forint körüli összegre számítanak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!