Londoni elemzők: 4 százalék feletti lehetett a közép-európai növekedés az első negyedévben

Gazdaság, 2018.05.11

Londoni pénzügyi elemzők szerint a  valószínűsíthető enyhe lassulás ellenére is változatlanul robusztus, jóval 4 százalék feletti éves ütemben növekedhettek a közép-európai EU-gazdaságok, köztük a magyar gazdaság az idei első negyedévben.

Az egyik legnagyobb londoni székhelyű globális pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics közgazdászai a jövő héten esedékes térségi GDP-növekedési becslések elé időzített, pénteken ismertetett prognózisukban közölték: a feltörekvő európai térségre kidolgozott növekedési előrejelző modelljük (GDP Tracker) azt valószínűsíti, hogy a régió egésze - amelyben Oroszország és Törökország is szerepel - az idei első negyedévben átlagosan 4 százalékos éves ütemben nőtt a tavalyi negyedik negyedévben mért 3,5 százalékos bővülés után.

A ház szerint a modell arra vall, hogy a térségen belül a közép-európai EU-gazdaságokban már tetőzhetett a növekedési ciklus, és e szűkebb csoport gazdaságaiban az idén fokozatos lassulásnak indul a növekedés.

A cég londoni elemzői azonban a magyar gazdaságban még így is 4,3 százalékos éves összevetésű első negyedévi GDP-növekedést várnak a tavalyi negyedik negyedévben mért 4,9 százalékos bővülés után.

Pénteki előrejelzésük szerint Csehországban 4,5 százalék lehetett a gazdasági növekedés éves üteme a 2017 végén elért 5,5 százalék után. Lengyelországban a tavalyi utolsó negyedévihez hasonló, 5 százalékos éves növekedést várnak számítási modelljük alapján az idei első három hónapra a Capital Economics közgazdászai.

A ház tanulmánya fontosnak nevezi annak hangsúlyozását, hogy a közép-európai EU-gazdaságok 2018 első negyedévére várt növekedési ütemei továbbra is rendkívül erőteljesek az elmúlt időszak növekedési pályáihoz mérve.

A Capital Economics londoni elemzői szerint ennek egyik fő tényezője, hogy a közép-európai EU-térség fogyasztói "egyszerűen nem tudják abbahagyni a költekezést".

A ház adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom értékének növekedése markánsan gyorsult a térségben: az idei első negyedévben átlagosan 7,5 százalékkal - 2008 második negyedéve óta, vagyis csaknem tíz éve a legnagyobb ütemben - nőtt éves szinten az egy negyedévvel korábbi 6,8 százalékos növekedés után.

A Capital Economics tanulmánya szerint a közép-európai térség EU-gazdaságaiban a gyors bérnövekedés, az alacsony infláció és az enyhe monetáris politika segíti a háztartások fogyasztását. A ház szerint Magyarországon ezekhez az ösztönző tényezőkhöz a választások előtti költségvetési lazítás is társult.

Más nagy londoni házak is azzal számolnak friss előrejelzéseikben, hogy a feltörekvő európai gazdaságokban továbbra is robusztus növekedés várható, de a lendület már tetőzhetett.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) e héten ismertetett új, átfogó tavaszi prognózisában 2018 egészére 3,8 százalékos, 2019-re 3 százalékos növekedést jósolt a magyar gazdaságban. A pénzintézet 0,4 százalékponttal javította a magyar hazai össztermék idei növekedési ütemére adott becslését a novemberben kiadott előző előrejelzéséhez képest.

Az EBRD szerint a magyar gazdaság növekedésének fő motorja továbbra is a magánfogyasztás, amelyet az elkölthető jövedelmi hányad jelentős emelkedése élénkít.

A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő a magyar bankrendszerről összeállított, ugyancsak e héten Londonban ismertetett éves szektorelemzésében szintén azt közölte, hogy fokozatosan lassuló, de továbbra is robusztus növekedést vár a magyar gazdaságban az idén és 2019-ben. A cég előrejelzése szerint a magyar GDP-érték 2018-ban 3,1 százalékkal, jövőre 2,5 százalékkal növekszik.

A Moody's a szektorelemzésben bejelentette azt is, hogy fenntartja a magyar bankrendszernek két éve megadott pozitív kilátást, mivel várakozása szerint a magyar bankok működési kondícióinak javulása jót tesz a szektor hitelportfólió-minőségének és tőkehelyzetének.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!