Londoni elemzők: a gyorsuló növekedés és az infláció ellenére sem valószínű szigorúbb MNB-politika

Gazdaság, 2017.09.04

Londoni pénzügyi elemzők szerint a magyar gazdasági növekedés és az infláció egyidejű gyorsulása ellenére sem várható szigorítási fordulat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikájában. Mindazonáltal ez nem konszenzusos vélemény a Cityben.

A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői hétfőn ismertetett havi térségi előrejelzésükben közölték: jelentősen emelték a magyar gazdaság idei és jövő évi teljesítményére szóló előrejelzésüket. A ház új prognózisa szerint a magyar hazai össztermék (GDP) az idén 3,8 százalékkal, 2018-ban 3,3 százalékkal bővül a cég által eddig valószínűsített 2,9, illetve 2,8 százalék helyett.

A cég londoni elemzői szerint ugyanakkor ezek a növekedési ütemek egyértelműen meghaladják a magyar gazdaság potenciális növekedését, amely 2 százalék környékén lehet. Ráadásul a magyar gazdaságban nem maradt számottevő lekötetlen kapacitás, és a vállalati szektornak sincs sok mozgástere a költségnövekedések elviselésére, ezért az inflációs kockázatok felfelé mutatnak.

A Morgan Stanley mindezek alapján máris gyorsuló inflációt vár: előrejelzése szerint a fogyasztói árindex a múlt hónapban 2,6 százalékkal emelkedett tizenkét havi összevetésben a júliusban mért 2,1 százalékos éves drágulás után.

A ház elemzői mindazonáltal úgy vélik, hogy az MNB az üzleti ciklus jelenlegi szakaszában igyekszik elkerülni a forint erősödését a térségbeli gazdaságok valutáihoz képest. Hangsúlyozzák: bár a laza monetáris politika és a magyar gazdaság makroháttere egymással ellentétben állónak tűnik, az MNB-re valójában nem is nehezedik különösebb nyomás a monetáris politika belátható időn belüli szigorítására.

A forintot támogató, jelentős külső fizetési védőtartalék, a meredek hozamgörbével szembeni "közömbös" jegybanki hozzáállás, és az, hogy az infláció valószínűleg a tűrési sáv felső, 4 százalékos küszöbe alatt marad, azt jelenti, hogy az MNB "nem siet" a jelenleginél kevésbé enyhe alapállás kommunikálásával - fogalmaznak a Morgan Stanley londoni elemzői.

Ezzel a várakozással azonban a londoni elemzői közösség más tagjai nem értenek egyet.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics legutóbbi térségi helyzetértékelésében kiemelte, hogy a magyar gazdaság a teljes foglalkoztatottság állapotában működik, a magánszektorbeli bárkiáramlás 2006 óta nem látott ütemben gyorsul, és a kilengésekre hajlamos összetevőktől megszűrt éves maginfláció már 2,6 százalékon jár az év elején mért 1,6 százalék után.

A cég londoni elemzőinek várakozása szerint a magyarországi maginfláció hajtóereje a teljes kosárra számolt inflációs ütemet valószínűleg már 2018 elejére az MNB 3 százalékos tűrési középszintje fölé gyorsítja.

A Capital Economics mindezek alapján azzal számol, hogy az MNB monetáris alapállása 2018 első felében a szigorítás felé tolódik.

A ház a jövő évre 1,10 százalékpontos MNB-kamatemelésre számít, és ennek alapján arra, hogy a magyar jegybank 2,00 százalékos alapkamattal zárja 2018-at.

A cég londoni elemzői elismerik, hogy ez sokkal agresszívabb előrejelzés a piaci szereplők által jelenleg árazottnál, de hangsúlyozzák azt a véleményüket, hogy ha az MNB nem módosítja enyhe alapállását, az "ronda inflációs sokkot" okozhat, és később még agresszívabb kamatemeléseket tehet szükségessé.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!