Londoni elemzők: jelentősen javulnak a magyar gazdaság növekedési kilátásai

Gazdaság, 2017.02.22

Londoni pénzügyi elemzők szerint jelentősen javulnak a magyar gazdaság növekedési kilátásai.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni kutatási részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) elemzői tájékozódó látogatást tettek Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban. A látogatásról összeállított, szerdán Londonban ismertetett beszámolójukban közölték: a magyar hazai össztermék (GDP) idei egész éves növekedésére szóló előrejelzésüket az eddigi 2,6 százalékról 3,5 százalékra javították.

A felülvizsgálat okai között kiemelték, hogy számításaik szerint a kormány tavaly decemberben a GDP-érték 1,8 százalékának megfelelő ösztönzést juttatott a gazdaságba, és ennek nagy része az idén fejti ki növekedésserkentő hatását.

A Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzői szerint emellett a növekedést élénkítő tényezők között szerepel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) laza monetáris politikája, az EU-finanszírozás, az idei évre jóváhagyott áfa- és társaságiadó-csökkentések, valamint a minimálbéremelés.

A ház elemzői magyarországi látogatásukon úgy találták, hogy az új EU-források lehívásának előkészületei nagyon előrehaladott szakaszban járnak, jóval előrébb, mint a környező országokban.

Hangsúlyozták azt is, hogy a vártnál gyengébb tavalyi növekedés az idei éves összevetésű GDP-teljesítményhez kedvező bázishatást nyújt.

A cég szerint az MNB mikromenedzselési tevékenysége, amely a kamatok alacsonyan tartására és a forint erősödésének megakadályozására irányul, működőképes lesz egészen addig, amíg a célszintet meghaladó infláció csak távoli kockázat marad.

A Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzőinek várakozása szerint legalább a következő tizenkét hónapban ez lesz a helyzet, köszönhetően a viszonylag magas, 3 százalékos szinten meghatározott központi inflációs célnak is.

A ház azzal számol, hogy a tizenkét havi infláció a következő hónapokban éppen 3 százalék környékére emelkedik, és ott tetőzik is, majd a második fél évben valamelyest mérséklődik.

A cég elemzői szerint az MNB monetáris döntéshozatali mechanizmusában továbbra is a forintárfolyam a legfontosabb tényező.

A Bank of America-Merrill Lynch jelentősen javított magyar növekedési előrejelzése meghaladja ugyan a citybeli konszenzust, de a magyar gazdaságban más nagy londoni házak is gyorsuló növekedést valószínűsítenek.

A Morgan Stanley globális bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői 2017-re szóló éves előrejelzésükben közölték, hogy az idén 2,9 százalékos növekedéssel számolnak Magyarországon. Ez is javított előrejelzés, a ház ugyanis korábban a magyar hazai össztermék 2,5 százalékos idei bővülésével számolt.

A Morgan Stanley elemzői szerint az idei magyar növekedés fő tényezői között lesz a pro-ciklikus költségvetési ösztönzés és az EU-folyósítások által egyidejűleg nyújtott hajtóerő.

A ház közölte ugyanakkor azt is, hogy saját becslése szerint a magyar gazdaság potenciális éves növekedése jelenleg 1,7 százalék körül járhat. Ennek alapján a Morgan Stanley várakozása szerint az idei egész éves átlagos magyarországi infláció is 2,9 százalékos lesz a 2 százalékos konszenzusos előrejelzési átlag helyett, jövőre pedig eléri a 3 százalékot.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői a közép-európai EU-gazdaságok növekedési kilátásairól összeállított tanulmányukban közölték: modellszámításaik arra utalnak, hogy a magyar gazdaság éves potenciális növekedése - amely a pénzügyi válság idején zéró körül járt - jelenleg 2,5 százalék.

A ház szerint ez a becslés - összhangban azzal, hogy a munkapiaci kondíciók jelentős mértékben feszesebbé váltak és magas szintű a kapacitás-kihasználtság - arra vall, hogy a magyar gazdaságban bezárult a korábbi negatív kibocsátási rés.

A JP Morgan londoni elemzői közölték, hogy várakozásuk szerint a következő három évben a magyar gazdaság átlagos potenciális éves növekedése 2,7 százalékra emelkedik tovább, elsősorban a munkapiaci aktivitás élénkülése és a beruházási ráta stabilizálódása miatt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!