Mabisz: a biztosítási piac várhatóan a GDP növekedésénél jobban bővült 2017-ben

Gazdaság, 2018.01.08

A biztosítási szektor várhatóan a GDP növekedésénél jobban bővült 2017-ben, legalábbis a harmadik negyedéves adatokból erre lehet következtetni - mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke a szövetség hétfői sajtóbeszélgetésén.

Hozzátette: elmondható, hogy a piac visszatért a válság előtti szintre.

Pandurics Anett jelezte: tavaly a biztosítási piacon a nyugdíjbiztosítások kiugróan bővültek, az első félév végén már 230 ezer fölött volt a szerződések száma. A másik kiemelkedően jól teljesítő terület a gépjármű-biztosítások piaca volt.

Elmondta: a biztosítási szektor előtt 2018-ban jelentős szabályozói feladatok állnak. Kiemelte, a biztosításközvetítői direktíva (IDD) február 23-án lépett volna hatályba, de az Európai Unió (EU) valamennyi illetékes szerve a határidő meghosszabbítása mellett érvelt, így a bevezetésre új határidőként valószínűleg október 1-jét tűzik ki.

Kozek András, a Mabisz életbiztosítási tagozatának vezetője elmondta: a szabályozók közül az úgynevezett PRIIPS direktíva már január elsején életbe lépett. Jelezte: a teljes költség mutatóval (tkm) már mintegy 8 éve olyan jelzőszámot alkotott a magyar biztosítási szektor, amely Európában is egyedülállónak számít. A mutató minden tranzakciós és háttérköltséget jelez, így a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy idő után a tkm-et beépítette az életbiztosítások szabályozásába is, később a PRIIPS előírások átvétele miatt szükség volt a magyar szabályok átírására.

Kozek András elmondta, a szabályozás a biztosítók mellett az alapkezelőkre is vonatkozik majd, de csak 2019-től, így a megtakarítási piacon 2020-tól már egységesek lesznek az előírások.

Kifejtette: a jövőben a magyar ügyfeleknek újabb betűszóval kell megismerkedniük, úgynevezett kid-del, ha befektetési terméket akarnak majd venni. Elmondta, az Európai Unió lakossági befektetési csomagtermékekre és a biztosítási alapú befektetési termékekre vonatkozó szabályai (az úgynevezett PRIIPS-előírások) alkalmazzák a kiemelt információkat tartalmazó dokumentum (angol rövidítéssel a kid) rendszerét. Ez alapján az ügyfél információkat kap arról, hogy a termék pontosan milyen célra szolgál, és egy előre meghatározott képlet alapján be kell mutatniuk a pénzügyi szolgáltatóknak a termék valamennyi kockázatát. Azt is előírja az új szabályozás, hogy a termék teljesítményét 4 forgatókönyv alapján modellezniük kell az ajánló szolgáltatóknak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!