TV műsor

Magyar Levente: a versenyképességnek a biztonság és a stabilitás is része

Gazdaság, 2017.11.14

Egy ország versenyképességének megítélésében a gazdasági tényezők mellett egyre fontosabb szempont a biztonság és a politikai stabilitás - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára kedden Budapesten a 2017. évi Konjunktúra Fórumon, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) rendezvényén.

Magyar Levente rámutatott: a gazdaság szereplői üzleti döntéseiknél ezeket a tényezőket is figyelembe veszik, ezért jelentős értéket jelent a magyar belbiztonsági helyzet és stabilitás.

Magyarország gazdasági versenyképességről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy 2010 előtt a legfontosabb makrogazdasági mutatókat zuhanás jellemezte, a kormány azonban hét év alatt a romokból eredményeket tudott építeni, olyan beruházás- és befektetésbarát környezetet teremtett, amely hosszú távon is optimizmusra ad alapot.

Magyar Levente közölte: Magyarország mindig törekedett arra, hogy Németországhoz szoros gazdasági kapcsolat fűzze, és a magyar exporttermékek legfontosabb felvevője most is Németország.

Az államtitkár ismertette: a befektetési ügynökség 2010 óta nagy utat tett meg, míg 2010-ben 6 projektet zárt le, addig 2016-ban már 71-et. A projektek által teremtett új munkahelyek száma 2010-ben 1067 volt, ez a mutató 2016-ban 17 647-et tett ki. A projektek értéke 2010-ben 200 millió euró, 2016-ban 3,2 milliárd euró volt.
Magyarország nagy elánnal és hitelességgel képviseli az európai gondolatot, a szabad verseny, a határok átjárhatósága mellett áll, és elutasítja a kivívott jogok megkurtítását - mondta.

Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke köszöntőjében kiemelte: Németország a legfontosabb gazdasági partnere Magyarországnak, az itt lévő hatezer német vállalat 300 ezer embernek ad munkát.

Németország az első számú befektető Magyarországon, és a HIPA 24 német vállalattal tárgyal újabb, mintegy 1 milliárd euró magyarországi befektetésről, ami 4000 potenciális munkahelyet jelent - tette hozzá a befektetési ügynökség elnöke.

Az idén a befektetésösztönzés fókuszába egyre inkább a minőség, a technológia kerül a kapacitásbővítés mellett. Ennek érdekében támogatják a kutatás-fejlesztés területén megvalósuló kapacitásbővítést, valamint a technológia befektetést - hívta fel a figyelmet Ésik Róbert.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!