Március 15 - Fazekas Sándor: máig ható erőt ad 1848 példamutatása

Gazdaság, 2018.03.13

Máig ható erőt ad 1848 példamutatása - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden a tárca 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett kitüntetési ünnepségén, kedden Budapesten.

Hangsúlyozta, a magyarság összefogása nehéz helyzetben olyan példa, amely a mai napig a nemzet számára fontos összetartó kapocs, megkerülhetetlen kiindulópont.

Hozzátette: a közép-európai régióban a magyarság - ahogy más nép is - gyakran került abba a helyzetbe, hogy történelmi korszakváltásokat követően erőt kell gyűjtenie, újjá kell építenie a számára fontos világot.

Ünnepi beszédében a miniszter kiemelte, a magyarság fennmaradásának kereteit az erős nemzetállam által tudhatja biztonságban, ez a lehetőség 2010-ben újra megnyílt, azóta az ország halad a közös dolgok rendezésében, a gazdaság, a társadalmi problémák megoldásában, mindabban, ami fontos számára.

Lényeges, hogy ez a folyamat ne törjön meg, a 2010-ben kezdődött új korszak folytatódjon - mondta a földművelésügyi miniszter.

Fazekas Sándor szerint a jelenben is fontos, hogy a nemzet alapvető céljait illetően meglegyen az összefogás, amely biztosítja a célok elérését, talán ez 1848 egyik legfontosabb öröksége - fogalmazott a miniszter.

Az ünnepségen Fazekas Sándor miniszter állami és miniszteri kitüntetéseket adott át.

Hárman a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje, nyolcan a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, nyolcan a Magyar Arany Érdemkereszt, nyolcan a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vették át.

Ketten Fasching Antal Díjat, hárman Konkoly Thege Sándor Díjat, hárman Pro Alimentis Hungariae Díjat, hatan Újhegyi Imre Díjat, hárman Magyar Agrárgazdaság Minőség Díjat kaptak.

Az Életfa Emlékplakett arany fokozatát ketten, ezüst fokozatát heten, bronz fokozatát tízen vették át, ötvennégyen miniszteri oklevelet kaptak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!