TV műsor

Második üteméhez ért a Mecsek előterének energetikai feltárását célzó kutatás

Gazdaság, 2018.05.17

Második üteméhez ért májusban a Mecsek-hegység déli előterének energetikai feltárását célzó - tavaly nyáron indult - kutatás - közölte a Mecsekérc Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Második üteméhez ért a Mecsek előterének energetikai feltárását célzó kutatás A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében csaknem 1,8 milliárd forintból - mintegy 56 százalékos támogatásintenzitással - megvalósuló projekt első üteme során tavaly júniusban úgynevezett felszíni geofizikai szeizmikus- és elektromágneses méréseket is végeztek.

Az MTI-nek csütörtökön eljuttatott közlemény szerint az első ütem kutatási eredményeképpen létrejött modellt több szakértői csoport is részletesen elemezte, annak érdekében, hogy feltárják, a vizsgált terület melyik része lehet az, ahol a "legtöbb esély nyílik a geotermikus potenciál kiaknázására".

A leginkább hozzáférhető geotermikus potenciál Pécsett a Keleti Ipari Parktól délre érhető el. A projekt kivitelezői májusban megkezdték a második ütem tényleges munkálatait.

Az 1955 és 1997 között uránérc-bányászattal foglalkozó Mecsekérc jelenleg mintegy 130 embert foglalkoztat. A cég kiemelt szakmai területei a többi között a geotechnika, a geológia, a hidrogeológia, a geofizika, a geodézia, az energetika, a környezetvédelem és rekultiváció, illetve a térképészet és a talajmechanika - olvasható a cég honlapján, ahol azt is jelezték, hogy a cég éves nettó árbevétele 7 milliárd forint.
(MTI)

Galériánk

Második üteméhez ért a Mecsek előterének energetikai feltárását célzó kutatás Második üteméhez ért a Mecsek előterének energetikai feltárását célzó kutatás


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!