Megalakult a Startup Hungary érdekképviseleti szervezet

Gazdaság, 2020.07.02

Megalakult a Startup Hungary tizenkét ismert magyar startup alapítója, valamint a Google Magyarország, az IVSZ és a Design Terminal részvételével; az új szervezet tudásbázis, érdekképviselet, közösség és tájékozódási pont lesz a hazai startup szektor számára - közölték az alapítók az MTI-vel csütörtökön.

Azt írták, a szervezet legfőbb célja, hogy több és jobb nagyhatású startup jöjjön létre és működjön Magyarországon. A Startup Hungary alapítványként működik, amelynek kuratóriuma az alapítókból és az alapító partnerek képviselőiből áll. A terveik szerint havi rendszerességgel jelentkező programokkal várják majd a startup közösség tagjait.

A kezdeményezés megálmodói a közlemény szerint fontosnak tartják, hogy segítsék a tájékozódást, a legjobb nemzetközi módszerek és globális cégépítéshez szükséges készségek elterjedését, ezzel segítve olyan startupok létrejöttét, melyek képesek Magyarországon tartani a tehetséges fiatalokat. Az alapítók ezzel összeillő törekvése, hogy a vállalkozók nemcsak a hagyományos részvényesi szemszögből megfogalmazott sikert célozzák meg, hanem a szélesebb társadalmi, etikai nézőpontú értékteremtést is. A szervezet harmadik fontos tevékenységi területe a fentieket alátámasztó szakpolitikai érdekképviselet lesz.

Közölték azt is, hogy mindhárom célt szolgálni fogja egy minden évben azonos módszertannal, a hazai ökoszisztéma szereplőinek bevonásával elkészített éves jelentés a szektor helyzetéről.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!