Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal szerbiai szakaszának felújítása

Gazdaság, 2017.11.28

Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal szerbiai szakaszának felújítása, a korszerűsítés befejezését követően a két főváros közötti nyolc órás menetidő 3 órára rövidül.

A beruházás kínai finanszírozással valósul meg.

Az építkezés hivatalos kezdőeseményén a Belgrád melletti Zimonyban Ana Brnabic szerb miniszterelnök kiemelte, a vasútvonal kiépítése több szempontból is jelentős; ez az első határon átnyúló projekt, amely Kína, valamint 16 kelet-közép-európai ország együttműködésének keretében valósul meg; ez az első háromoldalú megállapodás, amelyet aláírtak, és már meg is kezdődött a megvalósítása, valamint azért is egyedülálló, mert Kína, egy EU-tagország és egy nem EU-tag együttesen vesz részt benne.

Vang Hsziao-tao, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság alelnöke rámutatott, a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal fontos része annak az útvonalnak, amely a Keletet köti össze a Nyugattal, illetve összeköti egymással Európa országait. Emlékeztetett arra, hogy a kínai, a szerb és a magyar miniszterelnök 2013 novemberében jelentette be a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítását, és ez a projekt a bejelentéstől számítva tíz éven belül meg is valósulhat.

A munkálatok kedden szimbolikusan az egyik sínpár eltávolításával kezdődtek meg.

A vasútvonal szerbiai szakaszának kiépítése mintegy 2 milliárd dollárba kerül. Kedden a Belgrád központját és a vajdasági Ópázovát összekötő 34,5 kilométeres szakasz munkálatai kezdődtek meg. A szakasz felújításának összértéke 350,1 millió dollár, a kivitelezést a China Railways International és a China Communications Construction Company végzi, a munkálatok a tervek szerint három éven belül befejeződnek.

A felújítás után a vonatok a szakasz első 20 kilométerén akár óránkénti 200 kilométeres sebességgel is haladni tudnak majd, míg a fennmaradó részen 120 kilométeres sebességgel közlekedhetnek - hangsúlyozta a helyszínen Zorana Mihajlovic közlekedésügyi miniszter.

A teljes szerbiai szakaszon az átlagsebesség óránként 120-180 kilométer között alakul majd. Az eddigi sebesség alig érte el az óránkénti 70 kilométert. Elhangzott, a gyorsvasút útvonalán nem lesznek átkelők, a közlekedés zavartalanságát alul- és felüljárók biztosítják.

A Budapest és Belgrád közötti kétvágányú villamosított vasútvonal kiépítéséhez 350 kilométernyi vasúti szakaszt kell felújítani, ebből 166 kilométer Magyarországon, 184 pedig Szerbián halad át. A személyforgalom mellett ezen az útvonalon jelentős teherforgalmat lehet majd lebonyolítani. A tervek szerint így a Kína által a pireuszi kikötőbe behajózott, Nyugat-Európába szánt árut Szerbián és Magyarországon keresztül tudják majd a leggyorsabban szállítani. A tervek szerint a teljes felújítás és a korszerűsítés 2023-ra fejeződhet be.

A magyarországi szakaszra - a Soroksár és Kelebia közötti, 152 kilométer hosszú vasútvonalra - vonatkozó tervezés-kivitelezés beszerzési eljárás részvételi felhívása hétfőn jelent meg a MÁV honlapján, valamint a hirdetményt feladták az Európai Unió Hivatalos Lapjában - tájékoztatta a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-t.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!