Megszületett a francia vasúti reform végleges változata, a szakszervezetek még mindig sztrájkolnak

Gazdaság, 2018.06.12

Miközben megszületett a francia vasút reformjának végleges szövege, amelyet a nemzetgyűlés szerdán, a szenátus pedig csütörtökön fogad el ünnepélyesen, a szakszervezetek kedden és szerdán is folytatják szakaszos sztrájkjukat, amelynek esetleges nyári folytatásról a héten döntenek.

A kormány vasúti reformja ellen április elején kezdődött tiltakozás hétről hétre gyengül, kedden a 29. sztrájknapon a vasutasok 17, a mozdonyvezetőknek 55 százaléka vett részt a munkabeszüntetésben, a szuperexpresszek (TGV) háromötöde, a többi belföldi vonatnak mintegy fele közlekedett.

A gördülő sztrájk, amelynek keretében a vasutasok minden öt napból kettőn sztrájkolnak, elvileg június 28-ig tart, de a szakszervezetek egy része ezt követően is folytatni kívánja a megmozdulást, miközben a reformszakszervezetek a befejezést helyezték kilátásba.

A reform szövegét első olvasatban a nemzetgyűlés és a szenátus is nagy többséggel megszavazta, a közös változatban hétfő este egyezett meg a parlament két házának vegyes bizottsága. A javaslatot szerdán bocsátják a nemzetgyűlés, csütörtökön pedig a szenátus elé ünnepélyes jóváhagyásra.

"A törvényt meg fogják szavazni, ez már csak formalitás, nincs értelme továbbsztrájkolni hacsak nem a franciák bosszantására" - monda Alain Cornu, a szenátus jelentéstevője.

Miután a közvélemény a kezdetektől támogatja a vasúti reformot, annak alapvető elvein a kormány nem kívánt változtatni a sztrájk ideje alatt, noha tárgyalóasztalhoz ült a szakszervezetekkel.

A reform költségcsökkentések mellett a 2020-tól meghirdetendő vasúti liberalizációra készíti fel az állami vasúttársaságot (SNCF), amikor a piac fokozatos megnyitása értelmében külföldi vasúttársaságok is működtethetnek vonatokat a francia TGV-k útvonalain. A kormány legfőbb célja, hogy megszüntesse a vasúti dolgozók kivételezett helyzetét, amely a munkahelyek életre szóló szavatolását és az 50 és 55 év közötti nyugdíjba vonulást teszi lehetővé, miközben a franciák többségére a 62 éves nyugdíjkorhatár vonatkozik. Ez a változás 2020-tól lépne életbe a vasúthoz belépő dolgozókra.

A liberalizáció egyrészt érinteni fogja a szuprexpresszek (TGV) működtetését, amelyhez az olasz modellt vette mintának a francia kormány, amely engedélyezni fogja, hogy az SNCF által fenntartott TGV-útvonalakon magáncégek is indítsanak járatokat. Az egyéb belföldi vonalak reformjához viszont a német rendszer adott példát a törvényhozóknak: a régióknak lesz lehetősége egyes vasúti szakaszok működtetésére beszerzési pályázatot kiírni, és a győztes társaság veszi majd át a teljes működtetést, beleértve a francia vasutasok alkalmazását is. Ezért volt a reform egyik kulcskérdése a vasutasok helyzetének szavatolása.

A kormány a reform lényegét megtartva tett gesztusokat a szakszervezeteknek: átvállalja az SNCF 50 milliárd euróra becsült adósságállományának kétharmadát, valamint növeli a beruházási támogatásokat.

A konzervatív Le Figaro szerint a vasúti reform a kormány "politikai győzelme".

"Franciaországban, ahol a legkisebb reform is általában nukleáris háborút eredményez, márványba vésendő esemény történt. Az SNCF reformja bebizonyította, hogy Franciaország nincsen visszafordíthatatlanul mozdulatlanságra ítélve" - írta a jobboldali lap.

Philippe Martinez, a legradikálisabb szakszervezet, a CGT elnöke szerint ugyanakkor még messze van a sztrájk vége. Szerinte a kormány hiába kiált győzelmet, amikor "a problémák még mindig az asztalon vannak" és a tiltakozók konkrétumokat várnak a kormánytól.

A szakszervezetek elsősorban azért folytatják a megmozdulást, mert a kollektív szerződésekről még mindig folynak a tárgyalások, s annak befejezéséig nyomást kívánnak gyakorolni a kormányra. Pénteken háromoldalú egyeztetés lesz a kormány, az SNCF vezetősége és a dolgozók képviselői között a témában. A szakszervezetek - amelyek szerdán döntenek arról, hogy június 28. után is folytatják-e a sztrájkot - a tárgyalásokon csak megfigyelőként vehetnek részt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!