Minden eddiginél több magyar vendégre számít idén a horvát idegenforgalmi képviselet

Gazdaság, 2018.09.16

Szeptember végéig az idei 600 ezredik magyar vendég is megérkezhet Horvátországba, így megdőlhet a tavalyi 572 ezres rekord - mondta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője az M1 aktuális csatorna esti műsorában vasárnap.

Marin Skenderivic ismertette, hogy a magyar vendégek körében a legnépszerűbb a Kvarner-öböl térsége, a Rab- és a Krk-sziget, valamint Isztria, vagyis az Adria északi, Magyarországhoz legközelebbi része. Dubrovnikot a nagy távolság és az autópálya hiánya miatt kevesebb magyar keresi föl, de más országokból olyan sokan érkeznek oda, hogy olykor korlátozásokat kell bevezetni a zsúfoltság miatt - tette hozzá.

A képviseletvezető megjegyezte, hogy a tapasztalatok szerint a magyarok a tengerparti fürdőzés mellett szeretnek városnéző túrákra indulni és kirándulni is, hiszen - mint mondta - mindenhol föllelhetők a több mint 800 éves közös történelem emlékei. Megjegyezte, hogy az árak idén kissé nőttek és 10 év után az autópályadíjakat is emelték, de más úti célokhoz képest a szolgáltatások ár-érték aránya továbbra is kedvező.

Marin Skenderivic közölte, hogy Horvátország az idei szezonban 17 millió turistára, körülbelül 100 millió vendégéjszakára és 12 milliárd euró bevételre számít.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!