Moody's: az eddig vártnál is erősebb globális növekedés lesz az idén és jövőre

Gazdaság, 2018.02.27

A korábban vártnál nagyobb növekedési lendülettel kezdte az idei évet a világgazdaság, és emiatt valószínűleg a következő két évben is meghaladja az eddigi várakozásokat a globális növekedés üteme - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban ismertetett negyedéves előrejelzésében.

A nemzetközi hitelminősítő a 16 oldalas, felülvizsgált prognózisban közölte: a legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdasági erőcentrumok alkotta G20-csoportban az idén átlagosan 3,4 százalékos, 2019-ben 3,2 százalékos növekedést vár.

A Moody's előző, novemberben összeállított világgazdasági előrejelzése még 3,2, illetve 3,1 százalékos globális növekedést valószínűsített erre a két évre.

A ház jelentős mértékben, 2,3 százalékról 2,7 százalékra, illetve 2,1 százalékról 2,3 százalékra javította az amerikai hazai össztermék (GDP) idei növekedésére adott prognózisát, tekintettel a költségvetési expanzióból eredő ösztönzésre.

A Moody's közölte, hogy a G20-csoport tagjai közül tizenegynek az idei növekedési előrejelzését, kilencnek a 2019-re szóló GDP-prognózisát javította az elmúlt időszak "pozitív meglepetései" nyomán.

A cég kiemeli, hogy az euróövezet a 2012-es adósságválság óta a legjobb növekedési teljesítményét nyújtja. Három jelentős tényező - az eddig elfojtott fogyasztási igény felszabadulása, az ösztönző monetáris politika és a támogató globális háttér - egyidejűleg járul hozzá az euróövezeti hitelkiáramlás és az üzleti beruházások élénküléséhez a valutaunió összes nagy gazdaságában - áll a Moody's keddi világjelentésében.

A hitelminősítő közölte: ebben a környezetben az idén 2,1 százalékos, 2019-ben 1,8 százalékos átlagos GDP-növekedést vár az euróövezet egészében. A Moody's előző előrejelzésében 2, illetve 1,7 százalékos euróövezeti növekedés szerepelt erre a két évre.

A cég a világgazdasági szintű GDP-érték több mint 80 százalékát előállító G20-csoporton belül a fejlett ipari gazdaságokban az idén átlagosan 2,3 százalékos, jövőre 2 százalékos, a G20 feltörekvő mezőnyében 5,4, illetve 5,3 százalékos növekedésre számít.

A Moody's hangsúlyozza, hogy a G20 egészére általa várt 3,4 százalékos átlagos idei növekedés valószínűleg a ciklus tetőzése is lesz egyben, nem utolsó sorban a monetáris politika várható szigorodása miatt.

A jelentés szerint a globális pénzügyi válság utáni évtized példátlan monetáris enyhítése után a globális kamatciklusban fordulat kezdődött.

Az amerikai jegybank feladatait ellátó Federal Reserve a Moody's keddi előrejelzése szerint az idén három-négy, 2019-ben további három kamatemelést hajt végre, de ha az amerikai gazdaságban a túlfűtöttség jelei mutatkoznának, ennél gyorsabb és nagyobb mértékű szigorítás is elképzelhető.

A Moody's várakozása szerint az euróövezeti jegybank (EKB) az idei év végéig valószínűleg leállítja eszközvásárlási programját, és 2019 első felében emelni kezdi betéti eszközének rátáját a jelenlegi mínusz 0,4 százalékról.

A hitelminősítő előrejelzése szerint a monetáris enyhítési ciklusok a feltörekvő gazdaságok zömében is valószínűleg véget érnek 2019-ig.

A globális növekedési kilátásokról más nemzetközi hitelminősítők is kedvező értékeléseket adtak 2018-ra összeállított előrejelzéseikben.

A Fitch Ratings legutóbbi világjelentése szerint a világgazdaság növekedési lendülete 2010 óta nem volt olyan erőteljes, mint most.

Az amerikai gazdaságnak valószínűleg költségvetési ösztönzés és a magánszektorbeli beruházások élénkülése ad hajtóerőt, az euróövezetben várhatóan tartós lesz a széles bázisú növekedés, a japán gazdaság kilátásai is javulnak, és jó eséllyel a kínai gazdaságban zajló mérsékelt ívű lassulás sem okoz globális növekedési fennakadást - jósolták a Fitch Ratings londoni elemzői.

A Fitch az amerikai gazdaságban az idén 2,5 százalékos, az euróövezetben 2,2 százalékos, Kínában 6,4 százalékos, a fejlett ipari térségben átlagosan 2,2 százalékos, a feltörekvő gazdaságokban átlagosan 5,2 százalékos, a világgazdaság egészében 3,3 százalékos növekedést valószínűsített 2018-ra szóló globális előrejelzésében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!