MTÜ: bővüléssel zárhatja a nyarat a belföldi turizmus

Gazdaság, 2020.05.29

Bővüléssel zárhatja a nyarat a belföldi turizmus, hiszen valószínűleg túl fogja szárnyalni a tavalyi teljesítményét - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) honlapján közzétett nyilatkozatában a szervezet vezérigazgatója.

Guller Zoltán 50 és 70 százalék közöttire becsüli a nyári hónapok foglalási arányát a vidéki szálláshelyeken, így tehát - mint fogalmazott - a kilátások sokkal kedvezőbbek annál, mint amit néhány hete valószínűsíteni lehetett.

A foglalások aránya vidéken júniusra még csupán 16 százalék, júliusra viszont már 41 százalék, augusztusra pedig 59 százalék. Budapesten a külföldi vendégek elmaradása miatt egyelőre kedvezőtlenebb a helyzet, hiszen a júliusi foglalási arány 25 százalék, az augusztusi 35 százalék. A szálláshelyek egy része ugyanakkor csak később nyit, így ezzel együtt a foglalások száma is nőhet - tette hozzá.

Az MTÜ vezetője bizakodva figyeli az utazási korlátozásokról szóló egyeztetéseket is. Szerbiával a teljes feloldásról, Szlovákiával és Csehországgal pedig enyhítésről született egyezség, de a térség más államaival is heteken belül létrejöhetnek a megállapodások. Guller Zoltán szerint a schengeni övezeten belül nyáron valósulhat meg a teljes utazási szabadság. Magyarország nyitott a megállapodásra, egyedül a kölcsönösséghez ragaszkodik, tehát onnan enged be külföldi vendégeket, ahová magyarok utazhatnak - fogalmazott.

A vezérigazgató felhívta a vidéki szálláshely-üzemeltetők figyelmét a Kisfaludy2030 program jövő csütörtöki nyitására. A pályázat 60 milliárd forintos keretösszegére július 15-ig jelentkezhetnek a legfeljebb 8 szobát üzemeltető vidéki vállalkozások. A szobánkénti 1 millió forintos felújítási és korszerűsítési támogatást az év végéig kell felhasználni.

Guller Zoltán közölte, hogy júniusban a vidéki idegenvezetők támogatására is jelenik meg pályázat. A támogatásért cserébe azt várják a kedvezményezettektől, hogy segítsenek a vidék látványosságait összesítő turisztikai értéktár létrehozásában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!