Nagyobb ingadozásokra lehet számítani a részvénypiacokon az Amundi vagyonkezelő szerint

Gazdaság, 2018.02.16

A részvényindexek stabil, trendszerű emelkedése helyett a közeljövőben nagyobb ingadozásokra lehet számítani, de vannak olyan ágazatok és régiók, amelyek kevésbé kitettek a volatilitásnak - mondta Kocsi János, az Amundi Befektetési Alapkezelő Zrt. részvényportfólió-menedzsere pénteken Budapesten, háttérbeszélgetésen.

Hozzátette: a múlt héten látható volt, hogy a piacok komoly eséssel is reagálhatnak, ha valamilyen jelből az infláció és a kötvénypiaci hozamszint emelkedésére következtetnek. Az infláció szintje nem aggasztó, a világgazdaság nem mutatja a túlfűtöttség jeleit - jelezte. Ugyanakkor fel kell készülni szerinte arra, hogy vége szakadhat az alacsony infláció melletti lendületes növekedésnek.

Kifejtette, az infláció ellen ható legnagyobb erő a globalizáció, a robotizáció miatti olcsóbb termelés, és az internetes vásárlás bővülése. Az online vásárlás a fejlett és fejlődő piacokon terjed, ami az erősödő globális verseny és a lerövidülő közvetítői láncok révén lefelé szorítja az inflációt - mondta. Támogatják viszont az inflációt a feszes munkaerőpiacok és az árupiaci áremelkedés, ami a fémek esetében tartós is maradhat - vélekedett, hozzátéve: a világnak szerencséje volt az amerikai palaolaj-forradalommal, ami miatt a csökkenő olajár sokáig az infláció ellen hatott, növelte a háztartásoknál hagyott jövedelmet, de ezt a hatást egy ideje felülírta a kereslet növekedése és az olajkitermelő országok termeléskorlátozó egyezménye.

Kocsi János szerint a hirtelen emelkedő kamatok nemcsak a kötvénypiacok számára hátrányosak, a részvények értékét is kedvezőtlenül érinthetik. A félelmeket enyhítheti, hogy a világ jegybankjai, részben a korábbi hibáikból tanulva, igyekeznek jobban odafigyelni a piaci reakciókra - mondta.

Az alapkezelő szerint a bankszektor részvényei ellenállhatnak egy ilyen fordulatnak, és jó befektetési célpontnak nevezte a technológiai szektort is.

A szakértő elmondta, a hosszú távú részvény-portfólióban helye van a japán és a dél-koreai tőzsde részvényeinek, igaz, utóbbi esetében van politikai kockázat, de árazásuk kedvező. Érdemes olyan országokra is figyelni, amelyek határozott strukturális reformokat hajtottak vagy hajtanak végre, ilyen Kína, Brazília és Argentína.

Mivel a térség országaiból hiányoznak a strukturális reformok, Közép-Kelet-Európa nem a hosszú távú befektetések színtere - mondta. Rövid- és középtávon azonban jó lehetőségeket kínál a térség, mert részvénypiacai átlag alatti árazásúak, a világ többi részéhez képest is - vélekedett.

Az Amundi Európa legnagyobb, a világ 10 legjelentősebb tőzsdén jegyzett alap- és vagyonkezelője közé tartozik. A Pioneer Investments integrációjával több mint 1400 milliárd euró értékű vagyont kezel hat globális befektetési központján - Párizs, London, Dublin, Milánó, Boston és Tokió - keresztül. A párizsi központú cégnek 37 országban közel ötezer dolgozója van.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!