Nagyobb román gazdasági növekedéssel számol az IMF az idén és jövőre

Gazdaság, 2017.04.18

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javította a román gazdaság kilátásait, az idén 4,2 százalékos, jövőre 3,4 százalékos gazdasági növekedésre számít a kedden kiadott World Economic Outlook (WEO) jelentésében.

Tavaly ősszel az IMF az idei évre 3,8 százalékos gazdasági növekedéssel számolt, most ezt javították 4,2 százalékra. 2018-ra 0,1 százalékponttal jobb előrejelzést adtak ki, így a román gazdaság az IMF várakozásai szerint 3,4 százalékkal fog növekedni a korábban jelzett 3,3 százalék helyett.

Az IMF 1,3 százalékra csökkentette az idei várható román inflációs előrejelzését a korábban közölt 1,7 százalékról, ugyanakkor a jövő évre vonatkozó várakozását megemelte 3,1 százalékra a korábbi 2,5 százalékos infláció helyett.

Az IMF csökkenő román munkanélküliségi rátával számol, amely az idén 5,4 százalékra mérséklődik a korábban jelzett 6,2 százalékról, 2018-ban 5,2 százalék lesz az állástalanok aránya.

A nemzetközi pénzintézetnek az idei román gazdasági növekedésre vonatkozó becslése 1 százalékponttal marad el a román kormány által előrevetített 5,2 százalékos GDP-bővüléstől.

Az IMF márciusban arra figyelmeztette Bukarestet, hogy az elmúlt években végrehajtott adócsökkentések és a béremelések veszélyeztetik a 2010 óta elért gazdasági eredményeket, és azt javasolta Romániának, növelje az Európai Uniótól lehívható pénzek arányát, tegye hatékonyabbá az adóbehajtást, növelje a közberuházásokat, és folytassa az állami vállalatoknál a szerkezeti reformokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!