NAV: a 2016. évi személyi jövedelemadó bevallást éjfélig lehet beadni

Gazdaság, 2017.05.22

Hétfőn éjfélig kell leadni a 2016. évi személyi jövedelemadó (szja) bevallást - mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán. A NAV arra is felhívta a figyelmet, hogy az szja 1+1 százalékáról is már csak hétfőn lehet rendelkezni.

A szóvivő kifejtette: az ügyfélkapuval nem rendelkezők hétfőn este hatig az ügyfélszolgálaton, illetve éjfélig postán is beadhatják határidőn belül a személyi jövedelemadó bevallást.

Emlékeztetett arra, hogy az idén először a NAV 4 millió szja-bevallási tervezetet készített el az adózóknak a munkáltatótól kapott adatokból.

Szerinte a tervezet legfeljebb hiányos lehet, amit éjfélig korrigálhatnak az adózók az ügyfélkapun, a határidő lejárta után pedig a hiányosan bevallók - például kedvezményt nem érvényesítők - önellenőrzésen javíthatnak.

Kis Péter András felhívta a figyelmet arra, hogy hétfőn napközben még lehet ügyfélkaput nyitni, amin éjfélig beküldhető a bevallás.

A NAV az MTI-hez eljuttatott közleményében arra is kitért, hogy az szja 1+1 százalékáról is már csak éjfélig lehet rendelkezni.

Akik már korábban benyújtották bevallásukat, de nem rendelkeztek civil szervezet, egyház vagy a Nemzeti Tehetségprogram javára, azok utólag, a bevallástól függetlenül is megtehetik a 16EGYSZA nyomtatvány postázásával, illetve a webes felületen keresztül - közölte az adóhatóság.

A NAV felhívta a figyelmet: a bevalláshoz segítséget nyújtanak az ügyfélszolgálatokon, illetve az általános tájékoztató rendszerben a 06-40/42-42-42-es számon este 6 óráig.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!