Ne hagyj az autóban! elnevezéssel indított matricakampányt a Nébih

Gazdaság, 2017.08.07

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Vigyél Haza Alapítvány matricakampányt indított annak érdekében, hogy minél kevesebb gyermeket, állatot hagyjanak magára a tűző napon parkoló, lezárt járművekben - mondta Pallós László, az Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Pallós László hangsúlyozta, hogy a "Ne hagyj az autóban" elnevezésű kampány fontosságát és szükségességét pedig az elmúlt évek sajnálatos tragédiái is alátámasztják. Évről évre történnek olyan esetek, amikor az emberek a napon parkoló autóban felejtik házi kedvenceiket.

Megjegyezte, hogy az autóban a hőmérséklet rövid idő alatt 50-60 Celsius fokra is felkúszhat, amely a házi kedvenceknek súlyos egészségkárosodást vagy elhullást okozhat.

Kiemelte, hogy a kampányhoz eddig hat nagy áruházlánc, a Lidl, az Aldi, a Metro, a Reál, a Spar és a CBA csatlakozott. A matricákkal az áruházak és üzletek bejáratainál találkozhatnak a vásárlók.

A Nébih jelenleg is várja olyan vendéglátó-, valamint kereskedelmi egységek jelentkezését, akik a matrica kihelyezésével támogatnák a kezdeményezést - tette hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!