Nébih: a csemegeuborkák tesztjén nem volt élelmiszerbiztonsági probléma

Gazdaság, 2020.06.30

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszerbiztonsági szempontból mindent rendben talált 32 csemegeuborka termék tesztjén, ugyanakkor 21 terméknél hatósági eljárást indított szabálytalanságok miatt.

A hivatal keddi közleményében kiemelték, élelmiszerbiztonsági szempontból megnyugtató, hogy a vizsgálatok egy termék esetében sem mutattak ki határértéket meghaladó növényvédőszer-maradékot, sőt a mustármag allergénvizsgálat során is mindent rendben találtak a szakemberek.

A vizsgálatok során egyebek közt kiderült, hogy két terméknél a töltőtömeg kevesebb a csomagoláson feltüntetettnél, egy termék a termékkategóriában nem megengedett édesítőszerrel, egy másik pedig a jelölése szerint tartósítószerrel készült, holott a csemegeuborkák előállításánál egyáltalán nem lehet tartósítószert használni. Egy termék pedig a rajta feltüntetett 6-9 centiméteres uborkaméretnél nagyobb uborkákat is tartalmazott.

A Nébih közölte, a tesztelést követően csaknem 900 ezer forint bírságot szabtak ki, ennek megfizetésén túl a hibák javítására intézkedési tervet kellett benyújtaniuk az érintett élelmiszer-vállalkozóknak.

A témával kapcsolatos további információk és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán: https://szupermenta.hu/foszerepben-a-csemegeuborkak/ - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!