Nem változtatott az irányadó kamaton az EKB

Gazdaság, 2018.09.13

Nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtöki ülésén.

A kormányzótanács a piaci várakozásokkal összhangban változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,40 százalékos szintjét.

Az EKB közleménye szerint a kormányzótanács arra számít, hogy az EKB irányadó kamatai legalább 2019 nyaráig jelenlegi szintjükön maradnak, mindenesetre addig, ameddig szükséges annak a biztosításához, hogy az infláció középtávon továbbra is tartósan a 2 százalék alatti, de ahhoz közeli szintek felé tartson.

Az EKB közleményében bejelentette: a kormányzótanács folyó hó végéig a jelenlegi 30 milliárd eurós havi ütemben folytatja a nettó eszközvásárlást az eszközvásárlási program (APP) keretében. A kormányzótanács 2018 szeptembere után a nettó eszközvásárlás havi ütemét 2018. december végéig 15 milliárd euróra csökkenti, és arra számít, hogy annak függvényében, hogy a beérkező adatok megerősítik a testület középtávú inflációs várakozását, a nettó eszközvásárlás ezután megszűnik.

A kormányzótanácsnak az a szándéka, hogy az APP keretében vásárolt lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztést a nettó eszközvásárlás befejezése után hosszabb időszakon keresztül, illetve ameddig szükséges, újra befekteti annak érdekében, hogy megmaradjanak a kedvező likviditási feltételek és a meglehetősen laza monetáris politika.

Mario Draghi, az EKB elnöke a délután fél háromkor kezdődő sajtóértekezlet keretében ismerteti a döntések alapjául szolgáló megfontolásokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!