NGM: 55 hónapja folyamatosan bővül a kiskereskedelmi forgalom

Gazdaság, 2018.03.22

A kiskereskedelmi forgalom már 55 hónapja folyamatosan bővül - mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

A KSH csütörtökön kiadott jelentése szerint januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 7,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az adat 0,3 százalékponttal nagyobb a március 5-én kiadott első becslésnél.

A helyettes államtitkár hozzátette: az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 774,6 milliárd forint volt.

Pomázi Gyula elmondta, a kiskereskedelemben és a digitális kereskedelemben az év további részében is növekedésre számítanak. A pozitív várakozások többek között a 6 éves bérmegállapodásnak köszönhetőek, hiszen ezáltal több pénzzel rendelkezik a lakosság.

Kiemelte: a bérmegállapodás értelmében 2018. január 1-től a minimálbér 8, a szakmunkás garantált bérminimum pedig 12 százalékkal nőtt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!