NGM: a háztartások jövedelmének növekedése a kiskereskedelménél is gyorsabb

Gazdaság, 2017.03.23

Magyarország erősödését jól mutatja, hogy a háztartások jövedelmének emelkedése meghaladja a kiskereskedelmét, ami a háztartások továbbra is erős megtakarítási hajlandóságát, a fogyasztás további növekedésének lehetőségét mutatja - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyben a tárca a KSH csütörtökön nyilvánosságra hozott januári kiskereskedelmi adataira reagál.

Az NGM kiemelte, hogy nemzetközi összehasonlításban a magyar kiskereskedelmi forgalom növekedése az év első hónapjában is meghaladta az Európai Unió átlagát.

A nemélelmiszer-kiskereskedelemben már több mint három éve tart a bővülés, az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem forgalma annak ellenére nőtt januárban, hogy már 2014-ben meghaladta a válság előtti rekordszintet - tették hozzá.

2010 januárja óta a kiskereskedelmi forgalom 19,4, 2014 év elejétől pedig 16,3 százalékkal nőtt Magyarországon.

A javuló foglalkoztatási mutatóknak és az alacsony inflációs környezetnek köszönhetően a fogyasztás 2003 óta nem látott ütemben bővült 2016-ban. Különösen kedvező a minisztérium szerint, hogy a több hónapja tartó gyorsuló bővülés, valamint a hitelezésben is megmutatkozó erőteljes élénkülés arra utal, hogy a háztartások a válság során elhalasztott kiadásaikat elkezdték pótolni.

A masszív bértömeg-növekedés és az emelkedő lakossági bizalom nyomán 2016-ban a háztartások fogyasztási kiadása a decemberi makrogazdasági és költségvetési előrejelzéssel összhangban 4,9 százalékkal nőtt.

A várakozások szerint a múlt év novemberében megkötött, hatéves bérmegállapodás a jövedelmek emelkedésén keresztül gyorsíthatja a fogyasztás növekedését az idén is - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!