NGM: a járműipar mellett más iparágak is meghatározóvá válnak

Gazdaság, 2018.01.11

A járműipar mellett fokozatosan más iparágak is meghatározóvá válnak, ilyen az elektronikai iparág, ami 2017 novemberében 4,9 százalékkal teljesített jobban az egy évvel korábbinál, valamint a fém, a gumi, a gép ipar, amelyek mindegyike jelentősen jobban teljesített az egy évvel korábbiaknál - mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

A KSH legfrissebb közlése szerint az elmúlt év novemberében az ipari termelés 3,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a munkanaphatástól megtisztított és a kiigazítatlan index szerint egyaránt.

Pomázi Gyula hozzátette: tavaly novemberben az ipar belföldi értékesítése 2,0 százalékkal, az ipari export volumene pedig 3,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az NGM által az MTI-nek eljutatott közlemény szerint a feldolgozóipari alágak 2010-től számított teljesítményét tekintve még mindig a járműipar a legsikeresebb, hiszen a 2010-es bázishoz képest az ipari termelés 36,7 százalékkal emelkedett ezen belül a járműgyártás csaknem megkétszerezte termelését.

A termelés további növekedését jelentős mértékben támogatják a kormányzati intézkedések: a kapacitásbővítő beruházások ösztönzése és az Irinyi Tervben megvalósuló fejlesztések mellett az ipari termelés növekedését fokozhatja a 9 százalékra csökkentett társasági adókulcs is - olvasható a tárca közleményében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!