NGM: a kormány segíti a Teva dolgozóinak újbóli elhelyezkedését

Gazdaság, 2017.05.16

A kormány segíti a Teva dolgozóinak újbóli elhelyezkedését, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt figyelemmel kíséri a Teva Gyógyszergyár Zrt. elbocsátandó munkavállalóinak sorsát - közölte a szaktárca kedden a Teva bejelentésére reagálva.

A Teva közlése szerint 500 fős létszámcsökkentést tervez gödöllői termelőüzemében a következő hónapokban azzal a szándékkal, hogy 2018 végéig értékesíti vagy bezárja az üzemet.

Az NGM közölte: Pest megyében a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat április végi adatai szerint több mint 5200 betöltetlen versenypiaci álláshely volt, ami nagyban megkönnyítheti a vállalat munkavállalóinak mielőbbi elhelyezkedését.

A közlemény szerint az OFA Nonprofit Kft. haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a megyei kormányhivatallal, a szakszervezettel, illetve a céggel, és segíti az elbocsátandó dolgozók mielőbbi elhelyezkedését.

Az OFA kész azonnali beavatkozásra a gyógyszergyártó cég esetében is, az érintett 500 munkavállalónak szükség esetén átképzésekkel, munkaerő-közvetítéssel, illetve különböző munkaerőpiaci programokba való bevonással segíthet.

A legfontosabb, hogy a dolgozóknál érvényesüljön a munkából-munkába elv, ennek érdekében állásbörzék szervezése, folyamatos ügyfélszolgálat biztosítása, csoportos tájékoztatók tartása, illetve a környező munkáltatók felderítése is megvalósulhat a kormányhivatallal együttműködésben - áll a közleményében.

Az NGM szerint az elhelyezkedést segítheti az is, hogy az ugyancsak a gyógyszeripari területen tevékenykedő gödöllői GSK mintegy 18 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházást hajt végre, amelynek köszönhetően 104 új munkahely jön majd létre.

A szaktárca kitér arra is, hogy 2017. január elsejétől új mobilitást ösztönző intézkedéseket léptettek életbe, növelték a munkába járás költségtérítésének maximális összegét, pontosították a munkásszállás fogalmát, adómentes mobilitási célú lakhatási támogatást vezettek be és elszámolhatóvá tettek több, mobilitással kapcsolatos költséget is, ezek is nagyban segíthetik a dolgozók újbóli elhelyezkedését.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!