NGM: a magyar gazdaság változatlanul lendületesen teljesít

Gazdaság, 2017.12.05

A magyar gazdaság változatlanul lendületesen teljesít, a fő hajtóerő a belső fogyasztás és a belső kereslet - mondta Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán a legfrissebb statisztikai adatokra reagálva.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adatai szerint a bruttó hazai termék (GDP) volumene a harmadik negyedévben 3,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a második becslés 0,3 százalékponttal magasabb növekedést mutat a november 14-én közölt első becslésnél, amit elsősorban a piaci szolgáltatások vártnál kedvezőbb teljesítményével magyarázott a hivatal.

Balogh László hozzátette: a lendületes növekedés a következő hónapokban emelkedni fog, az év végére a GDP további gyorsulására számít a tárca.

Kiemelte: a gazdaság egészségesen fejlődik, a növekedéshez elsősorban az ipar, az építőipar, a lakásépítések és a beruházások teljesítménye járult hozzá. A beruházások több mint 20 százalékos növekedése azt mutatja, hogy a kormány otthonteremtő programjai jól működnek, ezek is segítik a GDP növekedését, továbbá az uniós pénzek felhasználásának növekedése, és a nagyvállalatok kapacitásbővítő beruházásai is a gazdasági növekedést támogatják. Uniós szinten 2,5 százalékos volt a növekedés, ehhez viszonyítva a 3,9 százalékos magyar növekedést kimagaslónak nevezte. A kelet-közép-európai országok az EU átlagánál lényegesen gyorsabban fejlődnek - mutatott rá.

Kitért arra is, hogy a kiskereskedelem, a fogyasztás jelentősen hozzájárul a GDP növekedéséhez, az ágazat 52. hónapja folyamatosan bővül, a hatéves bérmegállapodás által lehetővé tett béremelkedés eredménye jelentősen megjelenik a fogyasztásban. A november-decemberi kereskedelmi forgalom mindig erős, a dinamika az év utolsó két hónapjában tovább emelkedik, ami a GDP-ben is megjelenik majd - vélekedett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!